Meghalt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja

81 éves volt.

Hosszan tartó betegség után, hétfő hajnaliban a Honvéd kórházban elhunyt Zana József színművész.

Lánya, Zana Zita megerősítette a hírt az AC News-nak. Mint mondta, az utóbbi időben többször is kórházba került az apja.

„Egy ideje nagyon rosszul volt, éppen ezért költöztem haza néhány hónapja, hogy mellette tudjak lenni, és mindenben segíthessem.

Legutóbb, amikor kiengedték, még jókedvű volt, de pár hete megváltozott. Már nem viccelődött”

– mondta Zita.

Zana József

„Nemrég ismét rosszabbul lett, bevizesedtek a szervei. Az utolsó hetét a Honvéd Kórházban töltötte, és ma hajnalban mindkét veséje leállt. Fél 5-kor ment el.

A testvérem, Zoli is borzasztóan fogadta, hiszen ő is nagyon szerette az édesapját.”

– fogalmazott a színművész lánya.

Nyugodjon békében!

Valódi Hírek