Gyurcsány Ferenc: Ha az ellenzék összefog, győzni fog! (+videó)

Az ellenzékiek 93 százaléka teljes ellenzéki egységet akar látni, ezért a DK petíciót indít.

„Története legsikeresebb évén van túl a DK, soha ennyien még nem támogattak minket, ennyi EP-képviselőnk, polgármesterünk, helyi képviselőnk nem volt még” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc vasárnap, a Demokratikus Koalíció X. tisztújító kongresszusán.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője kiemelte: rengeteg tizen- és huszonéves csatlakozik hozzájuk az elmúlt időben, akik a DK-ban látják a saját politikai jövőjüket, és Magyarország jövőjét.

Gyurcsány hangsúlyozta:

„ennek ellenére az ellenzék vezető ereje nem egy párt, hanem egy közös szándék, a közös akarat, hogy Magyarország újra köztársaság, Magyarország újra demokrácia legyen.”

A korábbi miniszterelnök kijelentette: tavaly ősszel, az önkormányzati választásokon

„megrepedt a hatalmi szerkezet, amely fenntartotta ezt a rezsimet, megdőlt a centrális erőtér.”

Gyurcsány szerint az ország megérdemelte ezt a sikert, és mindazok is, akik küzdöttek érte.

Átrendeződött az ellenzéki térfél: korábbi nagyobb, befolyásosabb pártok erejüket vesztették, mások pedig előre törtek, közéjük tartozik a DK is – húzta alá Gyurcsány, aki szerint ennek európai szinten az az oka, hogy

„a kormányfő összekeverte a látszatot a valóssággal, azt hitte, a nacionalizmus előre tör, de legyen világos, a hangerő nem azonos az erővel”,

a mérsékelt, demokratikus erők vereséget mértek az olyanokra, akiket Orbán éltet.

„Ha a figyelmeztető jelet nem érzi és érti a kormányfő, akkor azt tudom neki mondani, hogy elkezdődött csúfos vereségének korszaka”

– fogalmazott Gyurcsány, aki szerint a DK esetében a választók azt honorálták, hogy végtelenül egységesek, összetartóak, és soha nem férhetett hozzá kétség, hogy szemben állnak Orbánnal és rendszerével.

A DK elnöke hozzátette: a Momentum felívelésével kapcsolatban nincs benne semmilyen féltékenység, sőt gratulál a sikerhez, amelyet ez az alig pár éves párt elért. (A közönség itt megtapsolta a Momentumot.)

Gyurcsány azután rátért a kormányoldalra, amely szerinte

„önhitté vált, és belesüppedt a korrupció és az urizálás világába. Ez a választás Magyarországon”.

És ez a szembenállás nemcsak politikai, hanem legalább annyira történelmi jellegű: Magyarország, Európa, és végső soron a Föld jövője is a tét – mondta.

Szerinte az egyik oldalon a szabadság világa (hitbeli, világnézeti, kulturális, és magánéleti), és ezzel szemben a másikon a zárt ideológiák világa áll.

Gyurcsány szólt a koronavírusról is, amely „nem ismer határokat”, és amellyel kapcsolatban kiemelte: Magyarországon nem megfelelő a szűrés, csak a tünettel rendelkezőket tesztelik, miközben hiánycikk a szájmaszk az országban.

A DK javaslata:

  • kevesebbet Rogánnak, többet az embereknek, vagyis a propagandára szánt pénzt csoportosítsák át a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra és védelemre.
  • a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközök hatósági árát rögzítsék a tavaly decemberi áron, mert el kell csípni azokat, akik ezen akarnak nyerészkedni.
  • a kormány egy közös alapból segítse azokat, akik karanténba kerülnek, és emiatt kiesik a jövedelmük, illetve nem tudják időben befizetni a közüzemi számláikat.

Gyurcsány hiteltelennek tartja Orbán Viktor állítólagos zöld fordulatát, és azt javasolja a kormánynak, hogy hozza létre a Környezet- és Klímavédelmi Minisztériumot, és szakértők bevonásával egy ugyanilyen tanácsot is, amely segítheti az érdemi munkát.

A DK elnöke beszélt arról is, hogy Recep Tayyip Erdoğan és Vlagyimir Putyin szíriai konfliktusa miatt a török elnök ráereszti a menekülteket Európára, holott elvileg mindkettő Orbán szövetségese.

Szerinte ez két dolgot jelenthet, hogy valójában Orbán vagy nem ért a külpolitikához, vagy egy a nemzetét és Európát eláruló, tudatos politika eredménye ez a veszély. Egyik eset sem fogadható el, és éppen ezért mondja, hogy Orbánnal nem lehet alkut kötni.

Gyurcsány végül ismét ráfordult az esemény fő témájára, az ellenzéki együttműködésre.

Utalt arra, hogy politikai ellenfelei, és sokan mások is azt feltételezik, hogy minden mögött ő áll, hogy ő irányítja Budapestet, az ellenzéki összefogást, és gyakorlatilag háttérhatalomként viselkedik.

„Önmagukat kereszténynek mondó riválisaim, politikustársaim engem Mindenhatónak gondolnak. (…) Ha így van, nyugodtan fejezzék is be a kormányzást, jöjjenek a Mindenhatók, hátha ők jobban csinálják!”

– ironizált.

Gyurcsány szerint október 13-án megtanulták, hogy ellenzéki koalícióra van szükség.

Ami pedig azóta történt, abból az látszik szerinte, hogy igenis „nagyon szépen működik”, hiszen képesek együttműködni az önkormányzatokban az ellenzéki pártok, mindenhol lett költségvetés, elfogadtak rengeteg intézkedést közösen.

Az elmúlt napok fővárosi vitáira célozva kijelentette: a DK nem csak kampányszlogenként használja az Orbánnal nincs alku mondatot.

„Orbán és politikája ne tehesse be a lábát Budapestre! Mert igaza van Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki szerint a kormány zsarolja Budapestet. Mi is így látjuk és egy ilyen szituációban hatalmas dilemma, hogyan viselkedjünk helyesen. (…) Kár lenne tagadni, a DK az a párt, amely semmilyen tekintetben nem engedi zsarolni a városainkat és a kerületeinket”

Gyurcsány szerint bármilyen alku a kormánnyal, elsősorban ezekben a piszkos zsarolási kísérletekben „megbecsteleníti az ellenzéki koalíciót”, és ezt nem szabad hagyni, a köztársaság érdeke szerinte az, hogy nincs alku.

És tudja, hogy erről eltérnek a vélemények az ellenzéki oldalon, hiszen „csak ott nincs vita, ahol egyszemélyi vezetés van”. A koalíciós kormányzás szolgálja az ország érdekét, mert éppen a viták visznek előre, a közös döntések felé:

Nem a vitától kell félni, csak vigyázni kell egymásra a vitákban is

– mondta, hozzátéve „ha megtanuljuk most a koalíciót, akkor működni fog 2022-ben is”.

Gyurcsány bejelentette a DK által végzett online konzultáció eredményeit, amelyen több mint 100 ezren vettek részt, és a résztvevők

93 százaléka

azt mondta, hogy teljes ellenzéki egységgel, egy közös listával, egy miniszterelnök-jelölttel és minden körzetben egy közös ellenzéki jelölttel induljanak harcba a Fidesszel szemben.

A kongresszus mottója így az lett:

Közös listából közös győzelem, közös győzelemből pedig közös Magyarország lesz.

Az ügyben pedig a DK petíciót is indított, amelyet >>itt írhatsz alá<<.

Zárásként Gyurcsány úgy fogalmazott:

„egyszerű a képlet, ha összefogunk, győzni fogunk Magyarországért, az Európai Egyesült Államokért”.

A teljes beszédet itt tudod visszanézni:


.
(Index nyomán)

Valódi Hírek