Koronavírus: Újabb fertőzések Európában, vasárnapra megugrott a halottak száma

Már eddig több áldozatot szedett a koronavírus, mint korábban a SARS összesen.

Kína szárazföldi részén 811-re emelkedett az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma – közölte vasárnap a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Ez azt jelenti, hogy egyetlen nap alatt

89 új halálos áldozatot

jelentettek Kínában, és 2656 újonnan megerősített koronavírusos esetet – túlnyomó többségüket a járvány fészkének számító Hupej tartományból.

A járvány decemberi kitörése óta ezzel 33.738-ra emelkedett a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált esetek száma.

Az új halálos áldozatok száma minden eddigi napi adatnál magasabb, az újonnan megerősített esetek száma ugyanakkor február 1-je óta először esett 3000 alá.

Joseph Eisenberg, a Michigani Egyetem epidemológus professzora a Reuters hírügynökségnek azt mondta, egyelőre korai lenne megjósolni, hogy mikor tetőzik a járvány, tekintettel a bizonytalan esetszámokra és a nem jelentett esetekre, ami különösen Kína távolabbi vidékeire lehet jellemző.

A vírus, amely első azonosítása óta további két tucat országban jelent meg, eddig összesen

két ember halálát okozta Kínán kívül:

egy kínai férfi a Fülöp-szigeteken, egy pedig Hongkongban hunyt el, és előzőleg mindketten megfordultak Hupejben.

Közben vasárnap újabb koronavírus-fertőzéses eseteket jelentettek Európából:

  • Nagy-Britanniában koronavírus okozta újabb fertőzést észleltek az egészségügyi hatóságok: a páciens érintkezésben volt más angliai személyekkel, akik Franciaországban kapták el a kórt. A hatóságok nagy erőkkel kutatnak azok után, akik szintén egy helyen tartózkodtak a már megállapított fertőzöttekkel.
  • Párizs szombaton értesítette Nagy-Britanniát, hogy a területén öt fertőzött brit személyt találtak: négy felnőttet és egy gyereket.
  • Spanyolországban vasárnap közölték, hogy rábukkantak az országban egy második koronavírussal fertőzött személyre, mégpedig egy brit állampolgárra, akit Mallorcán kórházba vittek. Őt már pénteken elkülönítették, mert lázas tüneteket észleltek nála. Az első koronavírusos személy Spanyolországban egy német turista volt. Őt a Kanári-szigeteken kezelik.

A Jokohama japán kikötővárosban feltartóztatott másik üdülőhajón, a brit Diamond Pricessen összesen 70 fertőzött utast találtak. A hajó továbbra is karanténban van.

 

Valódi Hírek