Szijjártó bejelentette, hogy az oroszokkal közösen újítunk fel egy kolostort Szíriában

Xорошо! (ejtsd: hárásó!)

Szijjártó Péter „külügyminiszter” volt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége.

Szijjártó kifejtette: Oroszországgal egy nagyon komoly, feszítő jellegű kérdésben sikerült együttműködést kialakítani, a keresztény közösségek védelmére.

Magyarország és Oroszország egyaránt jelentős erőforrásokat mozgósít a keresztény kultúra és közösségek megvédése érdekében – mondta.

Most a két ország megállapodott arról, hogy Szíriában közösen építenek újjá egy kolostort, továbbá, hogy egy város kenyérellátását biztonságosan lehetővé tévő nagy péküzem felépítését is közösen finanszírozzák.

Azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat kötöttek.

A magyar vasúti járműgyártás történetének legnagyobb külföldi megrendelését sikerült megszerezni. Magyar-orosz ipari együttműködés keretében 1300 vasúti kocsit fognak szállítani Egyiptomba. A megbízás értéke több mint egymilliárd dollár – közölte.

Mint arra épp ma emlékeztettünk: Szijjártó Péter és Deutsch Tamás 11 éve, 2008-ban még közösen tüntettek az orosz térhódítás ellen. További infók és képek erre:

És arra emlékszel, amikor Szijjártó és Deutsch még Oroszország ellen tüntetett? (+8 fotó)

.

(MTI / Nyugati Fény)

Valódi Hírek