Ennyi volt: Hivatalosan cáfolták a Dr. László Imre elleni lejáratókampány fantomját (+videó)

Gyorsan megbukott a TV2 messziről bűzlő hazugsága.

A TV2 propagandistái két nappal ezelőtt lejáratókampányt indítottak Dr. László Imre, az ellenzék közös újbudai polgármesterjelöltje ellen.

A „Tények” adásában azt állította egy nevét és arcát nem vállaló, eltorzított hangon nyilatkozó sziluett, hogy szexuális zaklatás érte, az esetet pedig jelentette is a kórház vezetésénél.

Az RTL Híradó tegnap megszólaltatta a Swiss Clinic ügyvezetőjét, Kirschner Andrást, aki közölte:

semmilyen írásos feljegyzésük nincs ilyen esetről, és nem indítottak vizsgálatot sem ilyen ügyben.

Hozzátette: ő maga sem emlékszik rá, hogy lett volna ilyen ügyük.

A magánklinika ügyvezetője azt is elmondta: szomorúvá teszi, hogy egy nevét nem vállaló fantom rossz hírét kelti a klinikának és vétkesnek állítja be az ott dolgozókat.

Az RTL Klub videója, amelyben cáfolják a TV2 rágalmait:

.

A Demokratikus Koalíció szerint pár nap alatt összeomlottak alatt a Fidesz propagandahazugságai. Az ellenzéki párt közleményében azt követeli, hogy Hoffmann Tamás és a Fidesz kérjenek bocsánatot Dr. László Imrétől a gyomorforgató lejáratókampányért.

Ha meg akarod ismerni a valódi Dr. László Imrét, ezt a két videót érdemes megnézned:

Pofátlan választ adott Rétvári Bence, miért nem állják az izomsorvadásos gyermekek gyógyítását (+videó)

.

Nem akármilyen múltú orvost indít az ellenzék Újbudán a krumpliosztó fideszes svindler helyére (+videó)

.

 

Valódi Hírek