Pofátlan választ adott Rétvári Bence, miért nem állják az izomsorvadásos gyermekek gyógyítását (+videó)

Nesze neked, „keresztény szabadság”!

Összefogott az ország a napokban egy ritka betegségben, úgynevezett gerincvelői izomsorvadásban (SMA-1) szenvedő kisfiú, Zente meggyógyításáért.

A kezelés árát magánemberek magánadományaiból gyűjtötték össze, miközben az ugyanebben a betegségben szenvedő betegek számára Szlovákiában, Lengyelországban, de még Romániában is az állam biztosítja a szükséges gyógyszereket.

Magyarországon sem kellene 2019-ben gyerekeknek meghalniuk ebben a már gyógyítható betegségben, ha a kormány elfogadta volna az ellenzék módosító indítványát.

Ehhez egyetlen stadion árának a töredékével, évi 4 milliárd forinttal kellett volna emelni a ritka betegségben szenvedők gyógyítására szánt költségeket.

A „keresztény szabadságról” papoló fideszesek azonban leszavazták a DK-s képviselők módosító javaslatát, amelyben a kormány turisztikai célirányzatából csoportosították volna át a pénzt az izomsorvadásos gyermekek gyógyszer-támogatására.

Az ügyben egy heves csörte is kialakult a DK-s Dr. László Imre és a KDNP-s Rétvári Bence államtitkár között a Parlamentben.

Az orvos-politikus, aki a Szent Imre Kórház főigazgatója volt, jelenleg pedig a XI. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltje, a Fidesz-KDNP szemére vetette, hogy „egyetlen gombnyomással megtagadták az életet” 80 gyermektől.

„Az nem hazafiság, ha célprémiumot tűznek ki a gyerekek világrahozatalára, az a hazafiság, ha lehetőséget adnak egészségben felnevelni őket.” – fogalmazott Dr. László Imre.

Arcátlan válaszában Rétvári Bence azzal vádolta az ellenzéki képviselőt, hogy csak népszerűséget akar hajhászni, majd számokat sorolt arról, hogy szerinte mennyivel „növelték” az egészségügy költségvetését.

„Hát ez a különbség kettőnk között, én orvos vagyok, ön pedig jogász. Én értek hozzá, ön viszont nem!”

– közölte viszontválaszában Dr. László Imre, majd hangsúlyozta, hogy Szlovákiában, Lengyelországban, de még Romániában is mérlegelés nélkül minden izomsorvadásos beteg számára biztosítják a szükséges kezelést.

Majd felhívta a figyelmet, hogy ehhez 4 milliárd forintra lenne szükség, miközben a kormány 72 milliárd forintot szórt szét külföldi és hazai sportegyesületeknek, valamint egyházaknak.

„Én azt hiszem, hogy Jézus nagyon örülne, ha ebből az összegből 4 milliárd forintot ezeknek a kicsiny gyermekeknek az életére fordítanának!”

– zárta válaszát Dr. László Imre.

Mindenkinek érdemes megnézni ezt a pár perces videót az október 13-i választások előtt!

Négymilliárd sok a gyermekek életéért?

Ez egy keresztény kormány álláspontja. 4 milliárd forint kellene, hogy valamennyi beteg megkaphassa a szükséges gyógyszert, miként azt Romániában (!), Szlovákiában (!) és Lengyelországban (!) minden beteg számára biztosítják, mérlegelés nélkül. A választ és a kormány álláspontját egy KDNP-s államtitkár tolmácsolta. Ezt mindenkinek meg kell ismerni!

Közzétette: Dr. László Imre – 2019. április 4., csütörtök

.

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

 

Valódi Hírek