Az MSZP váratlanul felborította az összefogást Gödön és ráindul a közös ellenzéki jelöltre

A Fideszt segítik a széthúzással.

A Gödi Összefogás a Facebook-oldalán számolt be róla kedden délelőtt, hogy az MSZP-Liberálisok páros ráindul a közös ellenzéki jelöltre a városban.

Mint írják: Gödön idén március óta zajlottak az ellenzéki tárgyalások, hogy megtaláljuk azt a közös polgármesterjelöltet és azokat a közös képviselőjelölteket, akik legyőzhetik a Fideszt az októberi választáson.

Ennek eredményeként a Momentum, a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Párbeszéd támogatta a közös jelölt, Balogh Csaba polgármester-jelöltségét, illetve egymás közös egyéni jelöltjeit is.

Közzétette: Gödi Összefogás – 2019. augusztus 7., szerda

.

A tavaszi EP-választás után azonban az MSZP kiszállt a tárgyalásokból, nem kérték a nekik fenntartott körzetet, úgy volt, hogy el sem indulnak a választáson.

Tegnap derült ki a valasztas.hu-ra felkerült adatokból, hogy az MSZP titokban mégis ráindult az ellenzéki együttműködés jelöltjeire.

Ráadásul a Liberálisok nevű kamupárttal közösen, magasabb bejutási küszöbbel, így mandátumot jó eséllyel nem fognak szerezni, arra viszont pont jó az indulásuk, hogy győzelemhez segítsék a Fidesz jelöltjeit.

„Felszólítjuk az MSZP-Liberálisok szövetség kamujelöltjeit, hogy lépjenek vissza, támogassák az ellenzéki együttműködést és ne osszák meg a gödi ellenzéket!”

– zárja posztját a Gödi Összefogás csoport.


.

Valódi Hírek