Finnország nem szórakozik: Folytatják a hetes cikkely szerinti eljárást Orbánék ellen

Kemény idők jönnek.

Betartotta az ígéretét Finnország, és az Európai Unió soros elnökeként továbblépnek a Magyarország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárásban.

Anna-Maja Henriksson finn igazságügyi miniszter az Európai Parlamentben jelentette be, hogy az Általános Ügyek Tanácsában szeptember 16-án hivatalos meghallgatást tartanak a témában.

Ezen a magyarországi jogállamiság és demokrácia helyzetét vitatják meg a tagállamok külügyminiszterei, és Magyarország álláspontját is meghallgatják.

Az Euronews-nak azt mondta egy diplomáciai forrás, hogy

a finnek minél előbb meg akarják tartani az ülést.

A hetes cikkely szerinti eljárás egyik fő eleme az érintett ország kormányának meghallgatása a tagállamok előtt. Csak ezután kérhetnek változtatásokat az érintett kormánytól, illetve ezután javasolhatnak szankciókat.

Az már a júliusban kezdődött finn elnökség prioritásait felsoroló dokumentumban is szerepelt, hogy kiemelten akarnak foglalkozni a jogállamiság szerepével.

A LIBE bizottság ülésén ezt most Anna-Maja Henriksson is megerősítette, külön hangsúlyozva, hogy az uniós finanszírozást is ehhez akarják kötni, valamint a jogok és értékek alap létrehozását is támogatják.

Az alap közvetlen uniós forrásokat juttatna a civil szervezeteknek, nem véletlen, hogy Orbán Viktor mindenképpen meg akarja akadályozni annak elfogadását.

A magyar kormány valószínűleg számított az eljárás megindítására, hiszen már hetekkel ezelőtt támadni kezdte Helsinkit. Maga Orbán Viktor beszélt arról Tusnádfürdőn, hogy Finnország egy olyan ország, ahol nincs alkotmánybíróság.

(hvg.hu / Euronews / Nyugati Fény)

Valódi Hírek