Gyorshír: Egy nap alatt összejött a szükséges aláírások fele a DK-nak

Gőzerővel folyik a kampány az utcákon, hogy októberben kisöpörjék a Fideszt.

Budapesten és a megyei jogú városokban már az első napon összejött a szükséges aláírások fele – tudatta közleményében vasárnap az ellenzéki párt.

Mint írják: „a Demokratikus Koalíció több, mint 500 polgármester- és képviselőjelöltje tegnap a hivatalos indulással egyidőben megkezdte az ajánlások összegyűjtését országszerte. A kemény munkának és annak, hogy a jelöltjeink személyesen is gyűjtik az ajánlásokat, már most látszik a gyümölcse.”

A tegnap esti összesítésünk szerint a fővárosban és a megyei jogú városokban a DK-s jelöltek már össze is gyűjtötték a szükséges aláírások felét – mindössze egyetlen nap alatt.

Ha minden így megy tovább, akkor Budapesten és a megyei jogú városokban már ma estére meglehet a szükséges számú ajánlás.

fotó: Bakai-Nagy Zita / DK XI. kerület

Büszkék vagyunk rá, hogy az ajánlásokat helyben elsőként összegyűjtő politikus is a DK-ban politizál, Czeglédy Csaba már az első napon leadta az indulásához szükséges ajánlásokat Szombathelyen.

Felemelő érzés, hogy az emberek értik és érzik: most jött el az idő, most vehetjük vissza a falvainkat, városainkat és megyéinket a Fidesztől. A DK ugyanakkor természetesen nem elégszik meg a törvényileg szükséges számú aláírással, a következő napokban és hetekben is gyűjteni fogjuk az ajánlásokat.

A DK jelöltjei és aktivistái továbbra is várják a Fidesszel szemben állókat 23 budapesti kerületben, 23 megyei jogú városban, 144 tízezer fő feletti településen és megannyi kisvárosban és faluban, mind a 19 megyében.”

– áll az ellenzéki párt közleményében.

(dkp.hu)

Valódi Hírek