Jancsó Andrea: A ferencvárosiak tudják, hogy ha engem felhívnak, biztosan segítek nekik (NYF-interjú)

Bevallása szerint nem magamutogató típus, viszont kitartó a korrupció üldözésében a IX. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltje. A momentumos Jancsó Andrea elárulta nekünk, miért lépett ki az LMP-ből, és beszél arról is: riválisa, Baranyi Krisztina egy egyszemélyes show-t visz, ő viszont a hatékony és nyugodt vezetésben hisz.

Nyugati Fény: Végignézve az eddigi képviselői tevékenységén, nagyon komoly korrupcióellenes munkát végzett az elmúlt 5 évben Ferencvárosban. Az országos médiában azonban a csapból is a riválisa folyik, önnel alig találkozni. A habitusából fakad, hogy nem futtatja jobban magát?

Jancsó Andrea: Nem vagyok egy magamutogató ember, ezt felvállalom. A különbség Krisztina és köztem inkább az, hogy ő inkább politikusi, én pedig jogászi szemlélettel végeztem a magam korrupcióellenes munkáját.

Nem csak feltárom, hanem szeretek rá megoldást is találni.

Ez történt az ingatlanmutyi ügyében is. Kitartó voltam, és idővel annyira kínossá vált a Fidesznek, hogy jelenleg a lakásrendeletünk szerint a piaci alapú bérlakásokat nem lehet elidegeníteni.

Ez egy komoly eredmény, amire büszke vagyok – függetlenül attól, hogy nagy publicitást kapott-e vagy sem.

NYF: Viszont a marketing alapszabálya szerint nem elég megtojni a tojást, kotkodácsolni is kell. Nem kellett volna önnek is ugyanúgy építenie a személyes brandjét, ahogy a riválisa teszi?

J.A.: Mondjuk inkább úgy, hogy más-más dimenzióban tesszük. Ő az országos médiában csinálta ezt, én pedig az emberek között. Lehet, hogy országosan nem vagyok annyira ismert, de itt, Ferencvárosban

tudják az emberek, hogy ha engem felhívnak, akkor biztosan megpróbálok nekik segíteni.

Akár olyan ügyekben is, amelyen túlmennek egy önkormányzati képviselő klasszikus feladatain.

NYF: Úgy érzi, hogy a kerületi lakosok körében jól áll?

J.A.: Igen, abszolút! Rengeteg történetet tudnék mesélni, de rövidre fogom. Szeretem, amikor az emberek odajönnek hozzám, és közvetlenül elmondják, mi a panaszuk, gondjuk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az élet apró-cseprő ügyeiről van szó.

Tegnap a Fradi-meccsre menet odajött hozzám egy lakó, és elmondta, hogy valakik nagyon zavarják az utcájuk nyugalmát, és segítséget kért. Utána fogok járni ennek is.

NYF: Hogyan érinti, hogy a 444-től a Kétfarkú Kutya Pártig sokan beszálltak a karaktergyilkolásába? Nem gondolt rá, hogy hasonló erővel visszavágjon? A népnyelv azt mondja: hallgatás – beleegyezés.

J.A.: Egyrészt nem igaz, hogy nem vágok vissza. Legutóbb a 444-es Ács Dániel lejárató cikkére írtam egy válaszposztot, amiben rámutattam, hogy milyen erőteljes csúsztatások vannak az írásában. Erre semmilyen válasz nem jött a részéről, tehát én is azt mondom, hogy hallgatás – beleegyezés.

Másrészt lehet karaktergyilkolni, de úgy kell egymással viselkednünk, hogy másnap le tudjunk ülni egy asztalhoz. Én ehhez tartom magam. Az én politikai ellenfelem Bácskai János, és nem Baranyi Krisztina.

NYF: Citálják a korábbi szavazásait is – a körülmények ismertetése nélkül -, hogy ezzel próbálják hitelteleníteni. Tegyük tisztába: hogyan és miért szavazott úgy a vitatott kérdésekben, ahogyan.

J.A.: A Ráday-Lónyay-telek eladása kapcsán Krisztinának volt egy javaslata, miszerint érvénytelenné kell nyilvánítani a pályázatot, erre nemmel szavaztam. Aminek nagyon egyszerű oka van: van egy pályázati kiírás, aminek vannak tartalmi-formai követelményei. Ha ezeket a pályázó teljesítette, akkor pusztán azért, mert nekem nem tetszik a cég, az egész pályázatot nem tudom érvényteleníteni.

Ugyanakkor a végszavazásnál én is nemmel szavaztam az eladásra. Tehát igazából nincs itt ügy, ez csak egy pitiáner kötözködés a részükről.

NYF: Mi a helyzet a leforróbb pitével, a ferencvárosi parkolással?

J.A.: Volt egy befuccsolt közbeszerzésünk, és most ugyanaz a társaság, ugyanaz az érdekkör végzi a parkolás üzemeltetését 2019. december 31-ig.

Azt kell látni, hogy a parkolás-üzemeltetés egy fideszes belharc,

és a testületi ülésen velünk szemben ülők sem tudják ezt a folyamatot kontrollálni, annyira magasra érnek a szálak.

Ha 2015-ben és 2017-ben felmondjuk a parkolási szerződést, ugyanebbe a helyzetbe kerülünk. Itt a fideszes érdekkörök hiénaként harcolnak a zsákmányért. Irreális az, hogy egy ellenzéki képviselő felbontatja a parkolás-üzemeltetési szerződést, majd utána nem tudjuk, hogy mi fog történni, hiszen nem nálunk van az irányítás.

NYF: Milyen megoldást tervez rá győzelme esetén?

J.A.: Ezt csak úgy lehet felszámolni, ha az önkormányzat alvállalkozók nélkül, közvetítői szolgáltatás nélkül saját maga veszi át a parkolás-üzemeltetést. Amit elköltünk arra, hogy egy alvállalkozót fizetünk, annak a pénznek a töredékéből ugyanazt az infrastruktúrát fel tudjuk építeni.

NYF: Nem megkerülhető kérdés: hogyan tudná ellenzékiként véghezvinni az akaratát fideszes ellenszélben?

J.A.: Azt gondolom, hogy lehet tenni önkormányzati szinten is a Fidesz ellen. Nyilvánvalóan a legfontosabb hatalom a kormányzat és a parlament, mégis: maradt ma is mozgástér. Tájékoztatás, példamutatás, engedélyezési ügyek (például helyi védelem alá akarjuk venni a kiserdőt), önálló demokratikus működés, közösségi vagyonvédelem, ez emberek nagyobb bevonása a döntésekbe, fejlesztő, okos önkormányzat. Sok tennivaló van!

NYF: Beszéljen egy kicsit magáról! Mi vitte a politikába? Mit szeret benne?

J.A.: Az ELTE után Párizsban tanultam tovább, majd 5 évig dolgoztam egy vezető bankban jogászként. Hazajöttem, mert a szüleimnek szüksége volt rám, a segítségemre. Hazajöttem, és megdöbbentem, hogy milyen állapotok vannak a közéletben. Korábban sem volt rózsás, de pár év alatt sokkal siralmasabb lett. Befordulás, hazudozás, önérdekek.

Ezt láttam, és változtatni akartam rajta, ez vitt a politikába.

NYF: Miért lépett ki az LMP-ből?

J.A.: Ez a listaállítás után történt 2017-ben. Én ugye elnökségi tag voltam az LMP-ben, és azt láttam, hogy a háttérben mentek a tárgyalások az együttműködésről, egyébként meg ott volt a kongresszusi határozatunk, ami kötött minket ahhoz, hogy külön kell indulni. Ment ez a libikókázás, és nem voltunk elég bátrak, hogy az egyik vagy a másik álláspontba beleálljunk. Nem láttam az egyenes irányvonalat.

NYF: Volt olyan LMP-s ismerősöm, aki akkor ábrándult ki a pártból, amikor 2018. április 8-án, a kétharmados Fidesz-győzelem napján ott ujjongtak az LMP-eredményvárón, hogy minden idők legjobb LMP-eredményét érték el. Tehát ennyire a saját érdeküket nézték, és nem az országét.

J.A.: Az utóbbi időben ez így volt…

NYF: Önnek Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

J.A.: Bizonyos érdekkörök, akik a saját pozícióikat féltették az országgyűlési listán, mindenki mást félreállítottak. És a tagság ehhez asszisztált. Miközben én a IX. kerületben harcoltam a Fidesz ellen, kockázatokat vállaltam, a saját bőrömet vittem a vásárra. Rendkívül igazságtalan volt. Ez egy nagyon kiábrándító pillanat volt, azt mondtam magamnak: te jó ég, milyen közösségbe tartozom én?

NYF: Mi a három legsürgősebb teendő Ferencvárosban, amit számon kérhetek önön, ha polgármester lesz és egy év múlva beszélgetünk?

J.A.: A kerület legfontosabb feladatai a parkolás-üzemeltetés és az ingatlanvagyon-gazdálkodás megoldása, valamint a köztisztaság és a közbiztonság rendbetétele. Erre fogom összpontosítani az energiámat.

NYF: Programjából megakadt a szemem az úgynevezett részvételi költségvetésen. Amellett, hogy nincs túl frappáns neve, ez egy jó ötletnek tűnik.

J.A.: Azt szeretném, hogy Ferencváros lakosai mondhassák meg, hogy az éves költségvetés 1 százalékát – ez jelenleg nagyjából 240 millió forint – mire költse az önkormányzat. Ez lehet közösségi program, fejlesztés, bármilyen innovatív ötlet megvalósítása. Az a filozófiám, hogy az embereket közelebb kell hozni a döntésekhez. Nyugati városokban a részvételi költségvetés már egy jól működő gyakorlat.

NYF: Tulajdonképpen mi a legnagyobb baj Bácskai Jánossal? (a IX. kerület jelenlegi, fideszes polgármestere – a szerk.)

J.A.: Bácskai János nem irányítja a folyamatokat, hanem csak megéli. Azt látjuk, hogy történnek az események, ő meg ott ül, hogy most mit csináljon. Ha szeretne bármit véghezvinni, látszik, hogy felsőbb engedélyek kellenek neki hozzá.

Elég volt abból, hogy a fideszes érdekkörök határozzák meg, hogy mi történik Ferencvárosban,

és nem az, amit a polgármester akar! Ez tarthatatlan állapot. Egy polgármester a kerület lakosait kell hogy szolgálja. Van ez a Fidesz által elterjesztett mítosz, hogy addig jó egy városnak, amíg fideszes a polgármester, mert akkor mindent elér. Hát, mondhatom, ebből egy árva szó sem igaz. Sőt, inkább az ellenkezője!

NYF: Úgy látom, nincsenek kardinális eltérések Baranyi Krisztina és az ön programja között, inkább hangsúly-különbségek. Miért lenne akkor mégis ön a jobb választás?

J.A.: Ez nagyon egyszerű: a habitusom, a természetem miatt. Kriszta egy one-man show, egy aktivista, sőt néha provokátor, aki egyedül küzd az elemekkel. Teszi ezt nagyon jól és látványosan.

Én kompromisszumra tudtam hozni az ellenzéki pártokat, pedig elhiheti, nem volt könnyű. Sok tárgyalópartner, sok érdek, sok személy… Én tudom megteremteni azt a hatékony és nyugodt kormányzást, amire Ferencvárosnak akkora nagy szüksége van.

***

Ferencvárosban augusztus 12 és 14. között zajlik a polgármesteri előválasztás. Ha IX. kerületi lakos vagy, te is leadhatod szavazatodat az alábbi helyszíneken:

👉 Ferenc tér
👉 Ecseri út (metrópótló busz megállójánál)
👉 Corvin-negyed (Lottóház előtt)
👉Haller utca – Mester utca sarka

Az előválasztás időpontjai:

👉 2019.08.14. 08:00-20:00
👉 2019.08.15. 08:00-20:00
👉 2019.08.16. 08:00-14:00

SZAVAZZ FERENCVÁROS KÖZÖS ELLENZÉKI POLGÁRMESTERJELÖLTJÉRE!Az előválasztás helyszínei:👉 Ferenc tér👉 Ecseri út…

Közzétette: Jancsó Andrea – 2019. augusztus 12., hétfő

.

Valódi Hírek