Friss: Az LMP hírhedt hóhérja is ráindul a közös ellenzéki jelöltre a VII. kerületben

Puzsér Róbert támogatásával.

Úgy tűnik, a Fidesz minden követ megmozgat, hogy az ellenzék elveszítse a VII. kerületben az őszi választásokat.

Pár napja a jogerősen elítélt Hunvald György közölte, hogy ráindul a hatpárti közös polgármester-jelöltre, majd most ugyanezt jelentette be Moldován László, az LMP hírhedt „etikai bizottságának” egykori vezetője is.

Mindketten „függetlenként” szállnak ringbe az ellenzéki szavazatok szétforgácsolásáért, hiszen az ellenzéki pártok egységesen Niedermüller Pétert támogatják.

Moldován László idén júniusban lépett ki az LMP-ből, miután az megalázó, 2 százalékos eredménnyel lényegében megsemmisült a májusi EP-választásokon.

Moldován László

Moldován mostani indulását egyébként Puzsér Róberték fantomszervezete, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatja.

Moldován László az azonnali.hu-nak azzal indokolta az indulását, hogy ő biztosan jobban beágyazott, mint a hat ellenzéki párt által közösen támogatott Niedermüller Péter (aki egyébként a kerületben lakik – a szerk.)

Moldován 2014-ben is elindult a polgármesterségért Erzsébetvárosban, akkor 10,3 százalékot kapott, rutinos szavazatszalámizó tehát.

Emlékezetes az is, hogy Moldován László vezette az LMP hírhedt „etikai bizottságát”, amely több hónapos kutyakomédiát rendezett a tavaly áprilisi választások után: három évre eltiltották például Szél Bernadettet bármilyen párttisztség viselésétől, és további LMP-s politikusokat is büntettek (!), amiért azok visszaléptek az esélyes ellenzéki jelölt javára.

Valódi Hírek