Betelt a pohár: Tüntetés lesz a Székesfehérvárra hordott szar miatt (+videó)

Felfordul az emberek gyomra, naponta több száz kamionnal hoznak.

Közös tüntetést szerveznek az ellenzéki pártok a szennyvíziszap lerakóhely okozta bűz miatt – erről a DK helyi önkormányzati képviselője adott ki közleményt.

Nemrég a Nyugati Fény is beszámolt róla, hogy fél Horvátország, illetve egész Szlovénia szennyvíziszapját egy székesfehérvári tárolóba viszik. A környéken penetráns bűz terjeng, a hatóságok csak a kezüket tárják szét, mert az érintett cég minden engedély birtokában van.

Ráczné Földi Judit elmondta, hiába kezdeményezte, hogy hozzák nyilvánosságra a mintavételi jegyzőkönyveket, hogy kiderüljön, valóban tisztított szennyvíziszapot hoznak-e a városba, ez a mai napig nem történt meg. Így azt sem lehet tudni, hogy

a szennyvíziszap-lerakó milyen egészségügyi kockázatot jelent.

A Demokratikus Koalíció azt követeli – az ügy kirobbanásakor nagyon gyorsan az egész botránytól elhatárolódó – székesfehérvári városvezetéstől, hogy tiltsa meg, hogy „akár csak egyetlen kiló fülföldi szennyvíziszapot is hozzanak a városba”.

Jövő hét kedden, este 6 órától a városháza előtt ezt nyomatékosítani is fogják egy tüntetéssel.

Valódi Hírek