Domokos László azzal büszkélkedett egy konferencián, hogy kirúgták a dolgozóik 15 százalékát

Talán még majd ki is tüntetik érte.

Az Állami Számvevőszék elnöke a Budapesti Gazdasági Egyetemen szervezett konferencián tartott előadást szerdán.

Domokos László elmondta: az állami szférában célzott létszám-gazdálkodást kellene megvalósítani, ennek pedig bértömeg-gazdálkodással kell párosulnia.

Azt is hozzátette, az állami szféra még mindig túl nagy Magyarországon, az állam túl sok embert alkalmaz még napjainkban is. Jelezte: a hatékony létszám-gazdálkodásban az ÁSZ élen járt,

a számvevőszék több mint 15 százalékkal csökkentette dolgozóinak létszámát,

ezzel együtt a feladatok nem csökkentek.

Hangsúlyozta: a digitálizációval a létszám-gazdálkodást jelentősen javítani lehetne, azt azonban meg kell értenie az állami vezetőknek, hogy a digitalizáció a kezdeti lépéseknél jelentős, némely esetben milliárdos beruházásokat igényel.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek