Bejelentették: Mind a 23 kerületben egyetlen ellenzéki jelöltet indítanak a Fidesszel szemben (+névsor, videó)

Megvan a megállapodás.

Pénteken közös sajtótájékoztatót tartottak a mérhető támogatottságú ellenzéki pártok, ahol bejelentették, megszületett a megállapodás: mind a 23 budapesti kerületben egyetlen közös polgármesterjelöltet indítanak a hatalom jelöltjével szemben.

Karácsony Gergely szerint a mai nap Budapest történetének fontos fordulópontja. Mint fogalmazott:

„Létrejött az összellenzéki megállapodás, de az együttműködés csak egy szükséges feltétel. Nincs nyaralás, nincs uborkaszezon, munka van”

Molnár Zsolt, az egyeztetések szocialista főkoordinátora azt mondta, egy emberként állnak Karácsony Gergely mögött, és szerinte a hatpárti szövetség el dogja söpörni a NER-t.

A budapesti megállapodásnak a Jobbik és az LMP is része: az LMP támogatja a mérhető ellenzéki pártok polgármester-jelöltjeit, cserébe minden kerületben kaptak egy képviselő-jelölti helyet, a Jobbikkal pedig rendes koordináció van: Soroksáron az ő polgármester-jelöltjüket támogatja a teljes ellenzék.

Molnár szerint a szövetség teljessé vált: már nem személyi kérdések vannak a fókuszban, mert a lényeg, hogy közösen alkotnak programot Budapesten.

A DK részéről Gy. Németh Erzsébet elmondta: ez a város többet érdemel, mint amit az elmúlt 9 évben kapott Tarlós Istvántól. A DK jó szívvel támogatja Karácsonyt – tette hozzá.

A Momentum örül, hogy a négypárti megállapodás hatpártivá bővült.

A forró pitének számító Ferencvárosban végül előválasztás fog dönteni a jelölt személyéről: a Momentum elindítja Jancsó Andreát, akit az MSZP és a Jobbik is támogat, vele küzd majd meg a megszűnt Együtt párt politikusa, Baranyi Krisztina. A DK az előválasztás győztesét támogatja majd Ferencvárosban.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e egyeztetni Puzsér Róberttel, Karácsony Gergely elmondta, hogy mivel Puzsér nem indult az előválasztáson, ezzel kiiratkozott az ellenzéki jelöltek sorából, ezért vele nincs dolguk a jövőben.

Itt a lista, ők mérkőznek meg az októberi választásokon:

Videó:

Létrejött a teljes, mind a 23 kerületet lefedő fővárosi ellenzéki együttműködés!

Létrejött a teljes, mind a 23 kerületet lefedő fővárosi ellenzéki együttműködés!Kövesd velünk élőben az ellenzék közös sajtótájékoztatóját a fővárosi önkormányzati választásról. A DK nevében Gy. Németh Erzsébet, a legeurópaibb párt fővárosi képviselője beszél. 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. július 5., péntek

.

(Index / 444 / Nyugati Fény)

(címlapfotó: Ajpek Orsi / Index)

Valódi Hírek