Eszetlen pusztítás: Kiirtották a fákat egy kézilabda-csarnok miatt, ami meg sem épül (+videó)

Köszönjük, Kocsis Máté!

A tervektől eltérően mégsem épül kézilabdacsarnok Káptalanfüreden, a józsefvárosi önkormányzat tulajdonában lévő gyerektábor területén.

Két éve még a Veszprém kézilabda-klubjának segítségével akarták felújítani a tábort, jobban mondva, annak a TAO-pénzéből.

Arról volt szó, hogy 2018-ra ez el is készül, 3,5 milliárd forintba került volna mindez. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, egyben a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke tavaly arról beszélt, hogy azért van szükség erre a konstrukcióra, mert a VIII. kerület önerőből ezt nem tudta volna végrehajtani.

Aztán borult minden: Józsefváros 2,2 milliárdot kapott az államtól a táborra, már a munkálatok első ütemét finanszírozó Veszprém sem kellett.

Az önkormányzat felbontotta a klubbal a szerződést, és a terveket is módosították: elálltak a konferenciaközpont és a sportcsarnok építésétől, csak egy főépületet húztak fel a meglévő bungalók mellé.

A legnagyobb vesztes szokás szerint a környezet lett: A 3,2 hektáros terület nagy részén ugyanis

kivágták az összes fát

a kézilabda-csarnok miatt, ami meg sem épült.

Videó:


.
(24.hu, Index)

Valódi Hírek