Karácsony: „Nincs jó karmám a mikrofonokkal. Csak a választásokkal.” Kálmán Olga: „Melyikkel??”

Beszámolónk a jelöltek második összecsapásáról.

Egymással és a folyton elromló mikrofonokkal is megküzdöttek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek szerdán este az Átrium Színházban.

Ez volt a második vita közöttük. Az elsőt a Partizán, a másodikat pedig az aHang csoport tartotta – ők szervezik egyébként a holnap kezdődő, és egy héten át tartó előválasztást is. (a szavazósátrak helyszíneit megtalálod >>itt<<)

A lakhatási válságot illetően mindenki egyetértett abban, hogy első lépéskét fel kell mérni, hány lakás áll üresen – és ezeket be kell népesíteni.

Itt Kerpel-Fronius Gábor ment a legmesszebb: ő meg is adóztatná azt otthont, amelyikben nem lakik senki. A momentumos jelölt 5 ezer önkormányzati bérlakást ígér, mégpedig úgy, hogy az építtető cégeket kötelezné, hogy a piaci ár feléért adjanak át bizonyos számú otthont a helyhatóságoknak.

Kálmán Olga, a DK által támogatott független jelölt szerint 5 év alatt simán lehetne építeni 10.000 új önkormányzati bérlakást is – ehhez az kell, hogy a főváros és a kerületek mindegyike évente száz új otthont húzzon fel.

Karácsony Gergely szerint létre kell hozni egy budapesti lakástársaságot, ez egy fővárosi intézmény lenne – ide kerülnének Budapest üresen álló telkei és házai, ezeket lehetne kedvezményesen átadni ingatlanokat építtető közösségeknek.

Szóba került a hajléktalanság problémája is: Kálmán Olga szerint az utcán rendnek és tisztaságnak kell lennie, a hajléktalanokat pedig meg kell győzni, hogy vonuljanak be a szállókra. A szállókon ehhez olyan körülményeket kell teremteni, hogy oda szívesen is menjenek be a fedél nélküliek, ne lopják el a holmijaikat. A DK által támogatott jelölt ezer új helyet hozna létre a hajléktalanszállókon.

Karácsony Gergely szerint az 500 millió forint fölötti ingatlanokra kivetett adóból évi 5 milliárd forint folyna be, ha mindenki befizetné. Ez a summa a kerületeket gazdagítaná, ami lakhatási támogatásra lehetne költeni, többek között a hajléktalanok problémájának megoldására.

A közlekedést illetően Kálmán Olga elmondta: szerinte nem tartható állapot, hogy a világ összes használt járművét felvásároljuk, és Budapest egy roncstemető legyen, ezért környezetkímélő elektromos buszokra kell lecserélni a meglévő állományt. Kálmán Olga emlékeztetett egy áprilisi kormánydöntésre, mely szerint a kabinet amúgy is be akar szerezni 3 ezer elektromos buszt, úgyhogy a főváros majd határozottan kér belőle.

Karácsony elmondta: bevezetné a „közlekedési alapjövedelmet”, amivel gyakorlatilag a felére csökkentené az éves bérlet árát.

Kerpel-Fronius Gábor szerint tényleg le lehetne cserélni a buszokat elektromosakra, de ő egyelőre olyan buszokat szeretne, amelyek nem füstölnek az arcába, amikor mögöttük biciklizik. A momentumos jelölt a városon belüli vasútvonalakat is a tömegközlekedés aktív részesévé tenné, ugyanis egy optimális menetrend esetén az agglomerációból ingázók szívesen otthon hagynák a kocsijaikat.

A klímavédelemről szólva Karácsony Gergely kifejtette: Budapesten mintegy 5 négyzetméternyi zöldfelület jut egy lakosra, ami nagyon kevés – szerinte mintegy ezer focipályányi új zöldterületre lenne szükség. A másik fontos tétel a fűtési rendszerek és a nyílászárók felújítása. És ha erre a célra az állam nem ad támogatást, akkor különböző forrásokból kamatmentes hiteleket lehet szerezni.

Kálmán Olga emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kimutatások szerint a szénmonoxid 77 százalékát a fűtési rendszerek bocsátják ki, ezért ezeket kell elsőként átalakítani. Szinte minden környező ország napelemekkel van már tele, mi pedig ezen a téren is le vagyunk maradva.

Emellett Kálmán Olga azonnal újraindítaná a panelprogramot, aminek keretében korábban részben szigeteltek blokkházakat, kicserélték a nyílászárókat, és korszerűsítették a fűtési rendszert.Elmondta: főváros önállóan is pályázhat ilyen támogatásokra.

Kerpel-Fronius Gábor szomorúan konstatálta, hogy eddig Budapesten csak télen volt szmogveszély, most már nyáron is gyakran előfordul. Nem vitatja, hogy a legnagyobb gondot a fűtés okozza, de szerinte mindenképpen át kellene alakítani a közlekedést is. Ennek egyik fontos eleme lenne a „használatarányos útdíj”, magyarán a tarifa nagysága attól függne, ki mennyit használja Budapest belső útjait.

A vita egy pontján, amikor már sokadszor romlott el Karácsony Gergely mikrofonja, az MSZP-P jelöltje azt mondta:

„Nincs jó karmám a mikrofonokkal… Csak a választásokkal.”

Mire Kálmán Olga visszakérdezett:

„Melyikkel??”

(Nyilvánvalóan arra célozva, hogy tavaly áprilisban, amikor Karácsony még az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, újabb kétharmados győzelmet aratott a Fidesz.)

Zárszavában a DK-támogatással, de függetlenként induló Kálmán Olga azt mondta: azért van szükség rá, hogy ne pártember, hanem civil jelölt legyen a főpolgármester (mint amilyen ő is), mert akkor nem kell a pártok utasításainak megfelelő döntéseket hozni. Emlékeztetett rá: jelenleg azért kell megsülni a hármas metró klímamentes kocsijaiban, mert Tarlós a Fidesz parancsát végrehajtva orosz metrókocsikat rendelt.

A teljes vitát >>itt tudod<< visszanézni.

Valódi Hírek