„Elkeserítő!” – Puzsér Róbert keményen reagált Kálmán Olga indulására

Nem is lépne vissza a javára.

Miután a két legerősebb ellenzéki párt, a DK és a Momentum is megnevezte főpolgármester-jelöltjét az előválasztásra, megkérdeztük a folyamat legnagyobb vesztesének tűnő Puzsér Róbert véleményét.

Az LMP és a Jobbik kihátrálása óta ismét független jelölt a Nyugati Fény kérdésére „elkeserítőnek” nevezte, hogy az ellenzék számára „Budapest csak egy zsákmány”.

Puzsér szerint a most jelöltet állító pártok számára május 26. előtt „nem volt fontos Budapest, nem gondolták, hogy van jelöltjük, nem gondolták, hogy van programjuk, úgy gondolták, hogy Budapest megérdemli Karácsony Gergelyt, aki egy politikai bűnöző”.

Puzsér Róbert hozzátette: az elmúlt fél évben körülbelül 40 órányi tárgyalást ült végig az előválasztásról, de programról ez idő alatt nem esett szó.

„Megkérdeztem Karácsony Gergőt, hogy kivel kell tárgyalni a programról, azt válaszolta, hogy vele. Majd egyetlen ilyen időpontra sem jött el.”

Rákérdeztünk Puzsérnál arra is: elképzelhetőnek tartja-e, hogy valamelyik jelölt javára végül visszalépjen. Válaszában a kritikus elmondta: Kálmán Olga vagy Karácsony Gergely esetében kizártnak tartja ezt.

Kerpel-Fronius Gáborral kapcsolatban nem volt ennyire kategorikusan elzárkózó: azt mondta, ha a momentumos jelölt megnyeri az előválasztást, készen áll leülni tárgyalni vele, és ha intézményi és személyes garanciákat kap tőle a programja megvalósítására, akkor akár elképzelhetőnek tartja, hogy visszalépjen a javára.

Hozzátette: egyelőre túl keveset tud a momentumos jelölt személyéről és programjáról ahhoz, hogy biztosat mondjon a kérdésben.

 

Valódi Hírek