Gigantikus pénzeket jelentett be a honvédségnek Németh Szilárd – Rekordköltségvetés lesz a 2019-es

Na ugye, hogy van itt pénz!

A honvédségnek a Zrínyi 2026 program keretében 2019-ben 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van – mondta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szombaton Budaörsön, a honvédelem napi rendezvényen.

Németh Szilárd elmondta: az 513 milliárd forintos költségvetésből 150 milliárd forint jut fejlesztésre azért, hogy „egy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett hadsereget építsünk fel, amely bármely más nemzet fegyveres erejével szemben felveszi a versenyt.”

Németh szerint már számos haditechnikai beszerzéssel büszkélkedhet a honvédség, amelyek a budaörsi repülőtéren rendezett háromnapos haditechnikai és légi bemutatón is megjelennek.

Elmondta: a modern technológia, a katonai hagyományok, valamint a magyar katonák elszántsága és hazaszeretete a garancia arra, hogy Magyarország és az európai értékek a jövőben is biztonságban legyenek, ezért a kormány nem akarja, hogy egy idegen hatalom beavatkozzon Magyarország életébe.

„Nem szeretnénk, hogy veszélybe kerüljön szabadságunk, vallásunk, identitásunk” – fűzte hozzá Németh Szilárd.

Az államtitkár elmondta: a kormány tiltakozik az ellen, hogy mások akarják megfogalmazni a magyar állampolgárok helyett, hogy „milyen úton járjunk, kivel legyünk toleránsak, kit fogadjunk bizalmunkba, vagy kinek adjunk helyet a szülőföldünkön”.

Németh Szilárd kijelentette: azt az utat szeretnék megismertetni, amely elvezet oda, hogy Magyarország 2026-ra a régió egyik legmeghatározóbb, legütőképesebb katonai erejévé váljon.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek