Kásler pofátlan nyilatkozata után omlott össze a sürgősségi ellátás Budapesten

Ilyenkor szoktak lemondani komoly politikusok.

A sürgősségi ellátás problémáit megoldották, az ügy le is került a napirendről – mondta néhány napja Kásler Miklós, az Ember Erőforrások Minisztériumának vezetője.

Ehhez képest csütörtök óta a négy budapesti sürgősségi centrum közül hol az egyik, hol a másik mondta le a sokszorosan sérült,

életveszélyes állapotú betegek fogadását.

Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.

Az első csapás az volt, hogy szombaton a Honvédkórház lemondta az ügyeletet a teljes hétvégére, mert

nem volt elég orvos és szakdolgozó.

Szombat éjjel már a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi úton működő traumatológiája is jelezte: oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők, mert az intenzív ágyaik megteltek. Ezután a Szent János kórház jelentette, hogy lemondja a további ügyeletet, mert már nem tud több ilyen beteget ellátni.

A szakemberek szerint ennyi ügyeleti lemondás

már veszélyezteti az ellátás biztonságát.

Kásler egy hete arról beszélt a Mandinernek, hogy beváltotta az ígéretét, január elsején elindult a sürgősségi betegellátás új rendszere.

„Nem is talál rajta senki fogást, le is került a napirendről a kérdés.”

(via Népszava)

Valódi Hírek