Rátette a DK az EP-listájára Czeglédy Csabát, ezzel magyarázzák

Szerintük a szombathelyi ügyvéd egy hős.

A Demokratikus Koalíció támogatása és szolidaritása jeléül az egyébként MSZP-s Czeglédy Csaba helyet kap a DK európai parlamenti listáján – tudatta csütörtökön Rónai Sándor, a párt szóvivője.

„Czeglédy Csaba régóta az Orbán-rendszer elleni harc egyik kulcsfigurája. Hol szombathelyi politikusként, helyi korrupciós ügyek feltárásával, hol a DK ügyvédjeként, a fideszes rágalmazók elleni perekben nehezíti meg az Orbán-kormány politikusainak életét” – írja a DK.

A DK szerint „Czeglédy hatékonyságát, lekenyerezhetetlenségét és állhatatosságát jól mutatja, hogy a kormánynak nem maradt más eszköze az időleges elhallgattatására, mint hogy egy koncepciós ügyben börtönbe zárja, tárgyalás és ítélet nélkül. Bár Czeglédy előzetes letartóztatását megszüntették, azt csak a fideszes pártállam feje,

Orbán Viktor tudhatja, hogy meddig maradhat szabadlábon.”

A Demokratikus Koalíció számára Czeglédy Csaba egy hős – jelentették ki. „Egy olyan hazafi, aki a börtönt is vállalja ellenzékiségéért és kormányellenes munkájáért. És bár nem a DK, hanem az MSZP politikusa, támogatásunk és szolidaritásunk jeléül Czeglédy Csaba csakazértis helyet kap a DK EP-istáján.”

„Azzal, hogy ő fog szerepelni a DK EP-listájának szimbolikus utolsó helyén, Orbán Viktornak és rendszerének szeretnénk üzenni: rágalmazhatnak, fenyegethetnek, akár börtönbe is zárhatnak minket,

a DK akkor is az Orbán-rendszer esküdt ellensége marad

és számíthat rá mindenki, aki szemben áll Orbánnal.”

Mint ismert: Czeglédy Csaba és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat.

A hvg.hu szerint az a pikáns helyzet állhat elő amint a DK a jelöltlistáját leadja az NVB-nek, hogy Czeglédy mentelmi jogot szerez, vagyis ez új helyzetet teremt az ellene folyó büntetőeljárásban, mert onnantól kezdve nem folytatható ellene az eljárás. A bíróságnak a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) kell fordulnia, hogy az döntsön a jelölt mentelmi jogáról.

Valódi Hírek