Nagy Feró: A kétharmad feljogosítja Orbánékat, hogy ne egyeztessenek semmiről

A korrupcióról még szebbet mondott.

Nagy Feróval készített interjút a 24.hu, amelyben az egészségügyről, Orbánról és a mai politikai rendszerről is elmondta véleményét a fideszes zenész.

Mint ismert, Nagy Feró még február elején azt írta Facebook-oldalán, hogy mivel ő maga “szuper ellátást” kapott egy “szuperül felszerelt kórházban”, amikor műtötték a térdét, ezért

nyakon vágja azt,

aki még egyszer „hülyeségeket ír” a magyar egészségügyi ellátásról.

A 24.hu-n azzal magyarázta mindezt, hogy félt, amikor a kórházba került.

„Azt hittem, nekem kell majd vinni a szikét, csavarhúzót meg a röntgengépet. Nagyon régóta halljuk ezeket a szörnyű történeteket az egészségügyről. Az hogy minden rossz, egész egyszerűen nem igaz. Csak szerettem volna megosztani az általam tapasztalt pozitív dolgokat.”

Feltette a kérdést: „ha ez a véleményem az egészségügyről, rögtön Fidesz-bérenc vagyok?” Az újságíró szerint „mondják róla”, erre a nemzet csótánya azzal replikázott, hogy

„Tudom. Meg azt, mi mindent csinálok meg Orbánnak, politikai megrendelésre írom a dalokat.

De akkor kérdezem: van valaki a másik oldalon? Mondjon bárkit, akit követni lehet.”

Majd hozzátette, hogy lát komoly politikust, Schiffer Andrást a másik oldalon, aki szerinte majd visszatér a politikába.

A Fideszről még elmondta:

a kétharmad feljogosítja őket arra, hogy ne egyeztessenek az ellenzékkel.

A korrupcióról is csodálatosan nyilatkozott:

„Ha van egy munkám, természetes, hogy a haveromat bízom meg vele! Ha együtt érettségiztünk, van közös múltunk, megbízom benne. Az nem korrupció.”

(A teljes interjút a 24.hu-n találod)

Valódi Hírek