Terjed az agyhalál: Már a határon túli fiatalok körében is szervezkedik a Fidelitas

Ez még hiányzott!

Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven közös ernyőszervezetet hozott létre 18 magyarországi és 11 határon túli szervezet – jelentették be az alapítók szombaton.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke azt állította: „az új egyesület résztvevőit a nemzetben való közös gondolkodás köti össze, az új egyesület segítségével pedig intézményes formában is együttesen léphetnek fel a magyar fiatalok, a magyar kisebbség érdekében.”

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke kifejtette: az új ernyőszervezet létrehozásával hatékonyabb kereteket kap a közös érdekérvényesítés és programszervezés.

Nacsa Lőrinc reményét fejezte ki, hogy a jövőben a politikai döntéshozók is felfigyelnek majd az ernyőszervezetben megfogalmazott ötletekre, igényekre.

fotó: MTI

Fehér Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke elmondta, a vajdasági szervezetek mindent megtesznek, hogy az együttműködés segítségével még nagyobb célokat tudjanak elérni.

Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke közölte, szervezetük éri el a legtöbb felvidéki magyar fiatalt, munkájukban pedig kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, valamint a fiatal vezetők képzésére.

Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ifjúsági szervezetének elnöke üdvözölte, hogy az alapítók intézményes formába tudják önteni többéves barátságukat „ezekben a viharos esztendőkben”.

Kiss Róbert, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) ifjúsági szervezetének alelnöke elmondta, az erdélyi fiatalok szerint a közös munka több eredményre vezethet.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek