Unortodox létszámcsökkentés a BKV-nál: Tanár is dolgozik buszsofőrként

A MÁV-nál sincs minden rendben.

A BKV-nál csökken a létszámhiányos helyzet, továbbra is folyamatos a felvétel a járművezetői munkakörökbe – írja az ATV.

Tavaly még 3-400 hiányzó vezetőről számoltak be a BKV-nál, ez mérséklődött 200-250-re köszönhetően a durva reklámkampánynak, amit indítottak. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, Naszályi Gábor szerint a szükséges létszám így sincs meg, de köztudott, hogy a cég besegítői állományt foglalkoztat, akár cégen belülről, akár cégen kívülről.

Naszályi az egyik ismerősét hozta fel példának,

aki főállásban tanárként keresi a kenyerét, de szabadidejében buszsofőrként dolgozik a BKV-nak.

A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók túl vannak hajszolva, ebből a szempontból pedig „nincsen rendben a létszám”. A BKV egyébként a túlhajszoltságról tett nyilatkozatát már korábban visszautasította.

A MÁV-nál sincs meg a szükséges létszám, 700 fő hiányzik a cégnél. A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János elmondta, a gyakorlatban az elegendő dolgozó hiánya a váci vonalon érzékelhető, ahonnan már most olyan jelzések érkeznek, hogy vonatjáratok maradnak ki, vagy, hogy éppen jegyvizsgáló, netán mozdonyvezető nincsen a vonaton.

Valódi Hírek