Megijedtek a tüntetőktől a Nagy Imre-szobor szállítói – Kiderült, miért hajnalban vitték el

Interjúban beszélt a Válasz.hu-nak Wachsler Tamás, a Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója többek között arról, hogy miért hajnalban vitték el Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről.

Wachsler bevallotta, hogy az ő döntése volt, hogyan és mikor szállítsák el a szobrot. Mint mondta,

„A normális menetrend szerint a kivitelező bekeríti a munkaterületet, előkészíti a terepet, amikor eljön az idő, annak rendje és módja szerint elszállíttatja a műtárgyat. Erre készültünk, de az ügymenetet az elszállítás előtti néhány nap felülírta.

A Kossuth téri tüntetéseken elszabadult indulatok azt vetítették előre, hogy ezt a szokványos műszaki feladatot esetleg egyesek szeretnék megakadályozni.

A demonstrálás mindenkinek szíve joga, de attól tartottam: lesz olyan felhevült tüntető, aki nem méri fel a többtonnás szobor mozgatásának veszélyességét. Mondjuk aláfekszik vagy a daru elé áll, és baleset történik. A büntetőjogi felelősséget pedig én viseltem volna.

És azt sem szerettem volna, hogy olyan képek szülessenek, amelyeken a Nagy Imre-szobor egy kötélen lóg. Nagyon nem.”

Valódi Hírek