40 ezren tüntettek Belgrádban a korrupt jobboldali kormány és a hazug közmédia ellen (+képek, videó)

Rengetegen utcára vonultak Szerbiában.

Több tízezer ember tüntetett szombaton este Belgrádban: ma már a negyedik alkalommal vonultak végig a szerb fővároson, Aleksandar Vučić jobboldali elnök és a közmédia hazug tájékoztatása ellen tiltakozva.

A szerbiai Szabad Magyar Szó szerint ezúttal még többen voltak, mint egy héttel korábban, amikor a szervezők szerint 35-40 ezren vonultak fel, az MTI pedig azt írja, ezúttal 25 ezren lehettek.

A tüntetők követelik

  • a belügyminiszter lemondását,
  • Oliver Ivanović szerb politikus meggyilkolásának felderítését,
  • hozzák nyilvánosságra, kiknek a megbízásából támadnak meg Szerbiában újságírókat és ellenzékieket,
  • valamint hogy az ellenzéknek járjon öt perc a Szerbiai Rádió és Televízió esti híradójában.

.

A tüntetők többek között

„Lejárt az időd!”,

„Elkezdődött!”,

„Elég a hazugságokból, a nyugdíjasok éhesek!” és

„Ötmillióan vagyunk!”

feliratú transzparensekkel vonultak.

Utóbbival az elnök szavaira utalva: Vučić azt nyilatkozta, hogy nem enged az ellenzék követeléseinek, „még akkor sem, ha ötmillióan vonulnak az utcákra”. (Nagyjából ennyi szavazásra jogosult állampolgára van Szerbiának.)

A tüntetők elvonultak a szerb közmédia székházához is.

.

A tiltakozások apropóját az állami korrupció és az ellenzéket ért támadások adták.

A december 8-i tüntetésen az ellen tiltakoztak, hogy Borko Stefanović vezető ellenzéki politikust november 23-án ismeretlenek botokkal megverték.

Az ellenzék arra gyanakszik, hogy a Vučić vezette jobboldali párt, az SNS bérelhette fel a verőlegényeket.

A mai tüntetésnek az adott újabb apropót, hogy a köztévé jelentéktelennek tüntette fel a több tízezres tiltakozást.

(Index, MTI nyomán)

Valódi Hírek