„Mintha átment volna rajtam egy úthenger” – Villáminterjú Varju Lászlóval, akit vadállati módon bántalmaztak a köztévében

A DK politikusa az egyike volt azoknak, akikkel hétfőn brutális módon jártak el az MTVA „biztonsági őrei”, miután törvény adta jogával élve látogatást tett a közmédia épületében.

Tegnap mentő vitte el az MTVA székházától, miután több biztonsági őr a földre teperte. Hogy van?

Mondhatjuk, hogy szerencsém van, mert sikerült törés nélkül, zúzódásokkal megúsznom, de úgy érzem, mintha átment volna rajtam az úthenger. A kórházban röntgenfelvételeket készítettek, s az orvos azt mondta, ezek a sérülések nagyjából egy hét alatt jönnek rendbe.

Ez az úthenger ugye öt-hat biztonsági őr volt?

Pontosan hat biztonsági őr volt, a végén már számoltam, sőt fegyveres biztonsági őrök voltak, ami lényeges különbség. És nem is egy, hanem három alkalommal jöttek nekünk. Miközben mi csak a petíciónkat szerettük volna beolvasni.

Így teperték le Varju Lászlót az MTVA biztonsági őrei

‼️OSZD MEG: LETEPERTÉK VARJU LÁSZLÓT ‼️A közmédia biztonsági őrei erőszakot alkalmaztak egy országgyűlési képviselővel szemben! VARJU László Újpest-Angyalföldet az MTVA épületében öt biztonsági őr is alig tudta megállítani, hogy érvenyesítse a jogát, hogy szabadon mozoghasson egy közintézményben.Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!Ma újra tüntetni megyünk az MTVA elé: https://www.facebook.com/events/780535112278738/?ti=ia

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2018. december 17., hétfő

.

Az MTVA vezetője – aki nem ért rá fogadni az ellenzéki képviselőket – folyamatosan arról beszélt interjúiban, hogy a képviselők erőszakoskodtak, akadályozták az üzemszerű működést, megfélemlítőleg léptek fel, bár a felvételeken ezeknek épp az ellenkezője látszik. Valóban erőszakosak voltak önök?

Papp Hírhamisító Dániel, akinek bírósági végzése van arról, hogy hírt hamisít, most is pontosan ezt csinálja. A felvételek is bizonyítják szavai ellenkezőjét. Mi semmiféle erőszakot nem alkalmaztunk, nem akadályoztuk a televízió működését, csak egy felelős személy kerestünk, aki engedélyt adott volna arra, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatást követelő öt pontot felolvassuk az adásban.

Erre

mindenhol akadályozták az utunkat, mindegyik ajtó elé felsorakozott négy-öt őr, nem engedtek be sehova, nem jött oda egyetlen felelős személy sem,

végül már a folyosót is elállták előttünk.

Tervez jogi eljárást indítani, hiszen minden jel arra utal, hogy a képviselői jogosítványok és a mentelmi jog durva megsértése történt?

Feljelentést és politikai kezdeményezéseket is teszünk. Itt ugyanis sokkal több történt, mint a képviselői jogok megsértése.

Szakértők vizsgálják az eseményeket, mivel számos törvénysértés történt, s nem csupán a fegyveres biztonsági őrök felelőssége merül fel, hanem a be nem avatkozó rendőrök és a helyszínen megjelent kerületi jegyző felelőssége is.

Valódi Hírek