Breaking: A CEU Bécsbe költözéséről tárgyalt Soros György és Sebastian Kurz

Vasárnap este fogadta hivatalában a Közép-Európai Egyetem alapítóját az osztrák kancellár.

A találkozó kiemelt témája volt a CEU, mert Ausztria tisztában van azzal, hogy mekkora presztízst jelenthet, ha Európa egyik legmeghatározóbb és legnagyobb kutatói bázist felmutató intézménye az országukban működne.

Soros hétfőn fog találkozni az osztrák tudományos miniszterrel, Heinz Fassmannal, akivel technikai dolgokat fognak átbeszélni, így például a CEU-s diplomák akkreditálásának módját. Ezen kívül szó lesz

a Budapesten dolgozó egyetemi munkavállalók Bécsbe költözéséről is.

A következő téli félévtől kezdve az egyetem politikatudományi, újságírói és nemzetközi kapcsolatok posztgraduális képzései már Bécsben indulhatnak.

Soros György és Sebastian Kurz
fotó: Dragan Tatic/Bild

A kancellária közleménye szerint Soros és Kurz ezen kívül külpolitikai kérdésekről is beszélgettek. Volt, amiben eléggé más véleményt képviselnek, például a migráció kérdésében, de Kurz hivatalának közleménye szerint

„fontos olyan emberekkel is beszélgetni, akikkel nem mindenben értünk egyet.”

A CEU rektora októberben jelentette be, ha a kormány nem hajlandó a működésükhöz szükséges feltételeket megadni december 1-ig, akkor az intézmény elköltözik Magyarországról. Azóta tüntetés-sorozat alakult ki az egyetem maradását követelve, amelyeken rendszeresen több ezren vesznek részt, Orbánék azonban még mindig nem hajlandóak megmozdulni.

(via 444, Kurier)

Valódi Hírek