Pofánk leszakad: a magyar rendőrök nem találtak bűncselekményt az OLAF által lebuktatott Tiborcznál

Hát kinek hiányzik ide egy európai ügyészség, ugye?

„Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást.”

Ennyike, kész, ezt írja az MTI Gál Kristófra, az ORFK szóvivőjére hivatkozva.

Az Elios az a cég, amelynek

Orbán-veje-Tiborcz István volt az egyik tulajdonosa,

és amelyről kiderült, hogy nettó korrupció útján jutott egy rakás megrendeléshez különböző településeken, és ez az a cég, amelynek a munkáját a teljes sötétség jellemezte – legalábbis, ami a gyakori panaszokat illeti.

Nincs itt semmi látnivaló!

A lezsírozott üzleteket az Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta, meg is állapított egy csomó szabálytalanságot az Eliosról:

– Az európai hivatalnokok 35 közbeszerzést vizsgáltak, ezek közül 17 -nél szervezett csalás nyomait tárták fel.

– Kiderült, hogy Az Eliosban Tiborcz üzlettársának, Hamar Endrének a cége befolyásolhatta a kiírt közbeszerzéseket, így még könnyebb helyzetbe hozva az Eliost.

– A pályázatokat ráadásul Hamar cégével közösen írta az Elios. Hja, így könnyű nyerni!

Magyarán Tiborczék az elejétől a végéig

szoros kontroll alatt tartották a közbeszerzési eljárásokat,

mindezt annak érdekében, hogy az Orbán-rokon jusson hozzá a magyar és uniós adófizetők pénzéhez. Minél többhöz, lehetőleg.

Mindezek után az ORFK szóvivője szerint rengeteg iratot, szerződést átnyálaztak a magyar rendőrök, de akárhogy feszültek is, csak

nem találtak semmit, ami bűncselekményre utalna.

Pedig nyilván nagyon akartak.

(Index)

 

Valódi Hírek