Elvették szüleitől a gyanú szerint megerőszakolt négyéves ceglédi kislányt (fotóval)

Három napja engedték ki a kórházból, de a családjából kiemelték, írja a Bors.

A súlyosan sérült kislányt egy hónapja vitték kórházba a szülei, a nőgyógyász vizsgálata szerint

megerőszakolhatták.

A szülők szerint ez nem igaz, ők azt állítják, hogy egy 500 kilogrammos súly esett a gyermekükre. A gyerek rokonait többször kihallgatták, egyiküket még hazugságvizsgálatnak is alá vetették.

A lapnak az anyuka elpanaszolta, hogy az elmúlt hetekben végig a lánya mellett volt, bent is aludt a kórházban, most pedig mégsem láthatja a gyermekét.

A kislány egyelőre nevelőszülőkhöz került.

Az érintett család (fotó: Bors/Facebook)

A kórházban pszichológus is vizsgálta, a következő hetekben pedig környezettanulmány is készül a kislány körülményeiről, ennek tehát még jó sokára lesz eredménye.

A rendőrség addig sem változtat az eset bűnügyi megítélésén: továbbra is szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz.

(Bors)

Valódi Hírek