Az MSZP nem áll be Karácsony Gergő mögé, saját emberük van a főpolgármester-választásra

Áprilisban még Karácsony volt a szocik „csodafegyvere”, most már nem hizlalnák tovább az 1 százalékos Párbeszéd politikusának ambícióit.

A Magyar Időknek nyilatkozott Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, aki elmondta: bízik benne, hogy még idén sikerül megtartani az előválasztást, amelyen az MSZP-nek saját jelöltje lesz,

Horváth Csaba,

a párt fővárosi képviselőjének személyében.

Horváth Csaba

A „lap” felvetésére, miért nem állnak be áprilisi csodafegyverük, Karácsony Gergely mögé, Molnár Zsolt úgy fogalmazott: nem hitvitát szeretnének, hanem azt, hogy a budapestiek döntsék el, ki legyen a baloldal főpolgármester-jelöltje.

Teljes ellenzéki egység már így sem lesz, ugyanis az LMP-közeli őrjöngő troll, Puzsér Róbert már bejelentette önálló indulását, illetve azt, hogy esze ágában sincs részt venni az előválasztáson.

Valódi Hírek