Hatalmas börtönbüntetést kapott a két férfi, akik állítólag Orbán ellen terveztek merényletet

A vád szerint az államrend megdöntésére készültek.

Megszületett az elsőfokú ítélet a 62 éves gödöllői M. Péter és a 60 éves budapesti R. Gyula, ügyében, akiket még 2015 novemberében fogtak el, és akiknek autójában két géppisztolyt, több tucat lőszert és egy hangtompítót is találtak.

A gyanú szerint a két férfi fegyveres támadásra készült, de felmerült ellenük az is, hogy Orbán Viktort akarták meggyilkolni.

Az Index tudósítása szerint az elsőrendű vádlottat 13 és fél év, a másodrendűt pedig hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték ma első fokon.

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében,

emberölés előkészületeinek bűntettében,

közokirat-hamisítás és

egyedi azonosítójellel való visszaélés bűntettében találták bűnösnek őket.

fotó: Bődey János / Index

Enyhítő körülmény volt az azóta eltelt idő és az elsőrendű vádlott személyiségzavara, a másodrendű vádlottnál pedig az együttműködés és idős kora.

A vád szerint a két férfi célja az államrend megbontása, káosz teremtése, diktatórikus rend bevezetése volt, példaképük pedig Szálasi volt.

Valódi Hírek