Gyurcsányék petíciót indítanak Nagy Imre szobrának eltávolítása ellen

Tiltakozásra készül a DK a mártír miniszterelnök szobrának védelmében.

A DK petíciót indít, hogy ne távolítsák el Nagy Imre miniszterelnök szobrát a budapesti Vértanúk teréről.

Rónai Sándor, a párt szóvivője szombati sajtótájékoztatóján elmondta, aláírásgyűjtést kezdeményeznek, melynek célja annak megakadályozása, hogy a kormány elvigye Nagy Imre szobrát a Parlament közeléből.

Rónai kifejtette: „az Országgyűlés Hivatalának a költségvetési bizottság számára megküldött feljegyzésében találtunk egy aggodalomra okot adó fejezetet, amelyben a Vértanúk terének átalakításáról esik szó. Ez könnyen azt jelentheti, hogy a kormány elviteti Nagy Imre szobrát a térről”.

Nagy Imre szobra a budapesti Vértanúk terén

A DK szerint az 1956-os forradalom és a hősök megcsúfolása lenne, ha a Kossuth téri Forradalom lángja 2012-es eltávolíttatása után Nagy Imre szobra is eltűnne a Parlament közeléből.

„Orbán Viktor arra készül, hogy végképp eltörölje a magyarok forradalmi múltját és elvigye a szobrot”

– jelentette ki a szóvivő.

A tiltakozó petíció részleteiről a jövő héten tájékoztatják a többi ellenzéki pártot, amelyeket a DK felkért a csatlakozásra és az aláírásgyűjtésre.

Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének elnöke a tájékoztatón arra emlékeztetett, hogy a következő héten lesz a Nagy Imre-per és az egykori miniszterelnök kivégzésének 60. évfordulója.

Ehhez kapcsolódóan megemlékezést tartanak a per eredeti tárgyalótermében, a Fő utcai börtönben és koszorúzást tartanak a Vértanúk terén. Ugyanakkor tüntetni is fognak a Legfőbb Ügyészség előtt a „jelenleg zajló politikai perek ellen”.

Valódi Hírek