Az ELTE 316 oktatója és diákja tiltakozik a Figyelő halállistája ellen

Kedd reggel küldött levelet a „Soros-listát”megjelentető Figyelő szerkesztőségének az ELTE, amelyet 316 oktató és hallgató írt alá.

Azt írják: Az ELTE polgárai szolidárisak a Soros-zsoldosnak bélyegzett kollégáikkal és a lista minden szereplőjével.

Ezt a listázást elfogadhatatlannak tartjuk. Úgy véljük, szorosan illeszkedik egy hosszan tartó gyűlöletkampányba, amelynek eredményeként mára a hétköznapjaink részévé vált a megbélyegző, stigmatizáló, silány közbeszéd, a legrosszabb diktatúrákat idéző uszítás.

A felelős állampolgárok alapvető kötelezettsége a társadalmi igazságosság és a demokrácia értékei melletti kiállás, nem csak szavakban, hanem a tetteikkel is. Büszkék vagyunk mindazokra, köztük az ELTE közösségének azokra a tagjaira, kollégáinkra, akik munkájukkal elősegítik e célok megvalósulását.

Schmidt Mária. Fotó: MTI

A Schmidt Mária és Ungár Péter tulajdonában álló Figyelő 2000 „Soros-zsoldos” listázására vállalkozott, de nem nagyon válogatták meg a rajta szereplőket: felkerültek rá például már évtizedek óta halottak is, tovább „hitelesítve” az egyébként is béna propaganda-sztorit.

Korábban az amerikai nagykövetség is kiakadt a Schmidt-família halállistáján, erről itt írtunk bővebben:

https://nyugatifeny.hu/2018/04/13/az-amerikai-nagykovetseg-nagyon-felboszult-hogy-schmidt-maria-es-ungar-peter-lapja-listazza-a-kormany-ellensegeit

Valódi Hírek