Vastag a narancsbőr: A sorosozó kormány most az antiszemitizmus miatt aggódik

Pszichopatákra jellemző az a gátlástalanság, ahogyan a Fidesz kommunikál.

Közleményben ítélte el az erősödő antiszemitizmust a Miniszterelnökség, annak a kormánynak a képviseletében, amelyik Soros-plakátokkal terítette be az országot, nemrég pedig név szerint listázta a zsidó származású üzletember „zsoldosait”.

Ma tartjuk a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, ebből az alkalomból adta ki a Miniszterelnökség a közleményt, amelyben azt írják: egész Európa felelősséggel tartozik azért, hogy az utánunk jövő nemzedékek tanuljanak a múlt bűneiből.

Magyarország „Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa”, ahol senkinek nem kell tartania attól, hogy vallása, származása, világnézete miatt hátrányt kell szenvednie – áll a cinikus és gátlástalanul álszent közleményben.

A kormány eközben csúcsra járatja a Soros elleni gyűlöletkampányt, olyan „zsidó összeesküvésre” utaló, nyíltan antiszemita üzenetekkel, hogy már tényleg csak gyíkembernek nem nevezték a milliárdost.

 

Valódi Hírek