Gyurcsány Békéscsabán: 15-20 mandátumot kap ajándékba a Fidesz, ha az LMP mindenhol ráindul az esélyes ellenzéki jelöltre

Teltház előtt tartott lakossági fórumot a DK elnöke Békéscsabán, ahol elmondta: A Fidesz rendszerszerűvé tette a lopást, ha egy ország vezetője tolvaj, és az emberek ezt hagyják, akkor nagy a baj.

Gyurcsány Ferenc közölte, ha egy ország vezetése korrupt, az azt üzeni, nem érdemes becsületesnek lenni.

A politikus szerint Békéscsabán is vannak sárban úszó utcák, olyan sok mindenre lehetne tehát költeni a pénzt.

Gyurcsány szerint Orbán Viktor és a fideszes elit nem mer elmenni Békéscsabára, fél az emberek kérdéseitől, nem beszélnek arról, hogy Békés megye előbb-utóbb kiürül, mert évente egy százalékkal csökken a lakossága.

A DK-elnök szerint egyre erősödik az emberek elégedetlenségének a hangja, egyre többen akarnak változást, vélhetően magasabb lesz a részvétel a választáson a 2014-esnél.

Szerinte 40-50 egyéni képviselői helyet el tudnak venni a Fidesztől, és ezzel kisebbségbe szorítják.

fotó: MTI

Az LMP-vel való együttműködésről szólva azt mondta: ha Szél Bernadették nem hajlandók engedni álláspontjukból a tárgyalásokon, az 15-20 képviselői helybe kerülhet, amin a kormányváltás múlhat.

A Jobbikról megjegyezte, a párt néhány éve még származás alapján akart listázni és uniós zászlót égetett. Ez a 20. században két világégéshez vezetett, „ezzel nem lehet játszani” – húzta alá, hozzátéve, hogy három mandátumért nem adja fel az erkölcsét.

Gyurcsány Ferenc a fórum végén elmondta, új oktatási törvényeket, nyugdíjkorrekciós programot gyorsan lehet indítani egy kormányváltás után, ahogy a közmédia függetlensége is azonnal visszaállítható, és az Európai Ügyészséghez is könnyen lehet csatlakozni.

De lesznek nehéz terepek is, ilyennek nevezte az egészségügy rendbetételét.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

Demszky Gábor nagyon kiakadt, hogy Szél Bernadett futni hagyná Polt Pétert

 

Valódi Hírek