Még nagyobb botrány Lévai kamupártja körül: Erzsébetvárosban 341 aláírással csaltak, köztük halottakéval is

A szélhámosok újabb kerületben buktak le.

Feljelentést tesz a DK-s Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros parlamenti képviselője választási csalás gyanúja miatt – írja az Index.

Oláh delegáltja összehasonlította a Fidesz és a Lévai Katalin-féle kamupárt (Lendülettel) jelöltjének ajánlásait, és azt találta:

legalább 341 (!) esetben egyeznek az ajánlások, csak más az aláírás.

A Lendülettel zuglói jelöltjét, Lévai Katalint hasonló ügy miatt nem engedte indulni a választási bizottság.

A kamupárt erzsébetvárosi jelöltjét már korábban elutasították, így ő semmiképpen sem indul. Oláh Lajos ennek ellenére nézette át az íveket, és találta meg az egyezéseket.

Oláh az Indexnek elmondta: a Fidesz és a Lendülettel párt jelöltjének ajánlóívein legalább 341 azonos ajánló szerepel, eltérő aláírással.

Beszámolt arról is: az íveken legalább kilenc esetben elhunyt vagy már nem a választókerületben lakó személy ajánlása is szerepelt.

Oláh szerint különös egybeesés, hogy mindkét jelöltet ajánlanak olyan választók, akik nincsenek is a névjegyzékben.

Az Index kereste a Fidesz helyi jelöltjét, Bajkai Istvánt, ő azt mondta: nem kívánja kommentálni az ügyet.

További részletek az Index cikkében.

 

Valódi Hírek