A gyerekeket térdepeltető polgármester „magyarázatától” neked is kiborul a reggeli kávéd

Vlasich Krisztiánnak halvány lila fogalma sincs, hogy mi a probléma l az egésszel.

Bejárta a sajtót az a döbbenetes jelenet, amiről mi is beszámoltunk: A Vas megyei Csepregen az aszfalton térdepeltették az óvodásokat, hogy köszöntsék a polgármestert.

Az esetre többen reagáltak, Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogász is keményen kiosztotta a gátlástalan kiskirályokat. A polgármester így szükségét érezte, hogy nyílt levélben reagáljon, de az írás valami egészen elképesztően pökhendire sikerült.

Vlasich a Facebookon tette közzé levelét, amiből az derül ki, hogy fogalma sincs, mi is a probléma:

„A gyermekek örömmel vállalták, hogy az Alkotmány utca átadóján szerepelnek. Sem részükről, sem a szülők részéről nem érkezett panasz a Luca-napi műsor kapcsán, amit az óvodás csoport egy órával később a városi adventi gyertyagyújtás keretében szintén előadott.”

Lehet ezt fokozni:

„Csepreg Városában hagyomány, hogy a település életében egy-egy fontosabb eseményen képviseltetik magukat a nevelési közintézmények, iskolások, óvodások egyaránt.

Ennek megfelelően a polgármester jelen esetben is csupán ezen helyi szokásnak megfelelően, az átadót a Luca naphoz kapcsolódó városjárás műsorsorozatába beemelve, beszélte meg az óvoda vezetésével a rövid műsort.”

És persze a lakosok tulajdonképpen hálásak, hogy végre történik valami:

„Településünk életében – ahol hosszú ideig nem voltak kézzel fogható eredmények – jelentős eredménynek számít egy-egy utca megújulása. A közös siker és a közös öröm az, amelyen az ünnepélyes átadó alkalmával is osztoztunk, ebből nem kívánunk kizárni senkit sem. Az óvodások vagy akár az iskolások részvételét éppen ezért nem az határozza meg, hogy az adott fejlesztés érinti-e az intézményüket, avagy sem.”

fotó: Facebook

Végül, reagálva arra, hogy a Nyugat.hu cikke szerint az óvodásoknak fogalma sem volt, épp milyen eseményhez asszisztálnak, Vlasich azt írja:

„A szalagátvágás pillanatához önként, örömmel álltak a gyermekek, szüleik részéről is jóleső érzést jelentett, hogy szerepelhetnek az ünnepi esemény részeseként.”

Valódi Hírek