Megszólaltak a „rémhírterjesztők”: Semmit nem bántak meg, sőt még bátrabbak lesznek (+videó)

Azt üzenik, éljünk a szólásszabadsággal, „ne az legyen a vége, hogy mindenki kussol”.

A nyilvánosság elé állt az a két férfi, akiket rémhírterjesztés miatt állított elő a rendőrség az elmúlt napokban. A gyulai Csóka-Szűcs János és a Szegin élő Kusinszki András is ellenzéki szimpatizáns.

Kusinszki András a a Partizán TV műsorában elmondta: megjelent nála 6-7 rendőr hajnalban azzal, hogy rémhírterjesztést követett el, ezért kiemelt bűncselekmény miatt nyomoznak ellene.

Először nem értette, mit akarnak tőle a rendőrök, aztán rájött, hogy kormánykritikus Facebook-posztja miatt keresik. A posztban többek között arról ír, a kormány szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését.

Bevitték a rendőrségre – írja a 444.hu –, kikérdezték a Facebook-posztról. Többek között arról is, kire gondolt, amikor

diktátorról írt

a posztjában. Kusinszki azt válaszolta, „azokra, akik azokat a törvényeket alkotják, amik az állampolgárok számára kezelhetetlenek, értelmetlenek és megvalósíthatatlanok”, de maga a személy nem érdekeli őt.

A gyulai Csóka-Szűcs János, aki Hadházy Ákos Facebook-posztját osztotta meg azzal, hogy Gyulán is kiürítettek 1170 kórházi ágyat, azt mondta:

őt is otthonából vitték el,

és többek között arról is kérdezték, milyen szervezeteknek a tagja.

Csóka-Szűcs gyulai körökben aktív ellenzéki, a Momentum pártoló tagja és a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomban is részt vesz. Telefonját és számítógépét lefoglalták, jelszavát meg kellett adnia, így a rendőrök rálátnak levelezésére.

A rokkantnyugdíjas férfinak kihallgatása után

nem segítettek a hazajutásban.

Arra a kérdésre, utólag hogyan értékelik az esetüket, és mit tanácsolnak másoknak, Kusinszki András azt válaszolta: „nincs mit megbánnia.” Szerinte megpróbálják megfélemlíteni az embereket, de épp emiatt azt javasolja: bátran írják meg a véleményüket, vigyázva arra, hogy a szólásszabadság szabályai szerint járjanak el, ne legyen az a vége, hogy mindenki hallgat.

Csóka-Szűcs János is azt mondta, nincs mit megbánnia, és ő úgy tapasztalta, sokan paprikázódtak fel az eset miatt, és talán bátrabbak is lesznek.

Itt a teljes videó:

.

Valódi Hírek