Balogh Gábor: Rettenetes ára lesz ezeknek a számoknak

A történelem pedig magas kamattal fogja behajtani.

EGY SZÁMSOR AZ ALJASSÁGRÓL

1345 milliárd forint – a járvány által okozott károk mérséklését célzó gazdaságvédelmi program összköltsége a kormány vasárnapi közlése szerint.

1700 milliárd forint – a “Mészáros Lőrinc” által elnyert, Budapest-Belgrád vasútvonal-felújítási projekt összköltsége a kormány mai közlése szerint.

355 milliárd forint – ennyivel tesz többet a kormány a “Mészáros Lőrincnek” hívott pártkasszába, mint a magyar vállalkozók és munkavállalók zsebébe.

26,4% – ennyivel ér többet Orbán Viktornak az ország leggazdagabb embere/legtöbbet nevére vevő strómanja (kívánt rész aláhúzandó), mint a rolót lehúzni készülő kisboltos, a kirúgott melós, a harmadik hete egy fillér nélkül tengődő napszámos.

Ennyivel fontosabb etetni a soha jól nem lakó kisgömböcöt, mint a megélhetésüket vesztett százezrek gyerekeit.

Ezeknek a számoknak rettenetes ára lesz. Egyelőre mi fizetjük ki.

De egyszer megfizetni is kell majd ezért.

Azoknak, akiknek a történelem meghitelezte a bizalmat, és így éltek vele. A történelem pedig igen magas kamattal szokott hitelezni, és nem túl udvarias, mikor behajtja a tartozást.

Balogh Gábor

EGY SZÁMSOR AZ ALJASSÁGRÓL1345 milliárd forint – a járvány által okozott károk mérséklését célzó gazdaságvédelmi…

Közzétette: Balogh Gábor – 2020. április 8., szerda

.