Merkel bejelentette: A lakosság 60-70 százaléka is megfertőződhet a koronavírussal

A német kancellár szerint most időt kell nyerni, hogy ne terhelődjön túl az egészségügyi ellátórendszer.

Tudomásul kell venni, hogy az új típusú koronavírus megérkezett Európába, és ebben a helyzetben a tudomány megállapításai alapján kell cselekedni a politikában – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben a koronavírus-járványról tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A tudomány jelenlegi állása szerint az új vírus nem kellően ismert, nincs ellene oltás, nincs gyógymód az általa okozott betegségre, és a lakosság 60-70 százalékát megfertőzi. Ezért a legfőbb feladat a járvány lelassítása.

„Időt kell nyernünk”

– közölte Merkel.

Ennek érdekében „mindent meg fogunk tenni, amit csak szükséges”, méghozzá nemzeti keretek között és az európai uniós együttműködés keretében is – hangsúlyozta a német kancellár, hozzáfűzve, hogy Németország szolidáris a járványt leginkább megszenvedő Olaszországgal.

A kancellár rövidesen tárgyal Guiseppe Conte olasz kormányfővel a lehetséges segítségről, és a német és az olasz egészségügyi miniszter is egyeztet egymással.

A járvány gazdasági hatásairól Merkel azt mondta, hogy a helyzetet nem lehet összehasonlítani a 2008-2009-es pénzügyi világválsággal, mert míg akkor eléggé pontosan körül lehetett határolni a gondokat, most nagyon sok az ismeretlen tényező. Nem tudni például, hogyan reagál a vírus az időjárás változására.

Az viszont biztos, hogy higgadtan és határozottan kell cselekedni. Fenn kell tartani az állami intézmények működését, és törekedni kell arra, hogy a lehető legkisebb kárt szenvedjék el a gazdasági szereplők – közölte a kancellár.

Arról is beszélt, hogy egy időre felfüggeszthetik a 2015-ben elért és azóta fenntartott államháztartási egyensúly megőrzésére törekvő költségvetési politikát.

Mint mondta, „különleges helyzetről van szó, ezért nem fogjuk minden nap azt vizsgálni, hogy mit jelentenek lépéseink a deficit szempontjából”.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek