Botrány: Matolcsy nem hajlandó beengedni két ellenzéki képviselőt a jegybankba

Demokrácia, Fidesz-módra.

A Párbeszéd két képviselője, Mellár Tamás és Tordai Bence kereste meg levélben jét héttel ezelőtt Matolcsy Györgyöt, hogy az inflációról és a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáról kapjanak tájékoztatást.

A képviselők személyesen szerették volna feltenni a kérdéseiket, így időpontot kértek a jegybankelnöktől – derült ki a levelükből.

A válaszra egészen február 20-ig kellett várniuk: levelében Matolcsy elismeri, hogy

„az állami szervek kötelesek a képviselőket a megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni, ennek megfelelően a képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet”.

A jegybankelnök viszont hozzátette, hogy a törvény azt is rögzíti, hogy „e jogosultság az érintett szerv működésére vonatkozó előírásokra figyelemmel, valamint rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható.”

Matolcsy erre hivatkozva azt kérte, hogy az ellenzéki képviselők inkább írásban tegyék fel a kérdéseiket.

A Párbeszéd a Facebookon fejezte ki értetlenségét: nehezen értik, hogy néhány dokumentum elolvasása és főosztályvezetőkkel megejtendő, félórás beszélgetés milyen sérelmet okozna a rendeltetésszerű működésben.

Matolcsy György MNB-elnök feltehetően retteg attól, hogy a Párbeszéd-frakció két képviselője – munkáját ellátva –…

Közzétette: Párbeszéd Magyarországért – 2020. február 21., péntek

.

Valódi Hírek