Baj van: 41 koronavírus-fertőzött embert találtak egyetlen óceánjáró hajón

Karantént rendeltek el.

A Japánban, Jokohama partjainál karantén alá helyezett óceánjáró hajó további 41 utasáról állapították meg, hogy megfertőződtek az újfajta koronavírussal – jelentette pénteken a japán egészségügyi minisztérium.

A közléssel 61-re emelkedett a hajón a tüdőgyulladást okozó vírus fertőzöttjeinek száma.

A fertőzéssel diagnosztizált utasokat, akik mind 20 és 80 év közötti felnőttek, Tokió és néhány közeli prefektúra kórházaiba szállítják. A minisztériumi közlés szerint egyikük sem mutatja még a koronavírus okozta betegség tüneteit.

Az újonnan fertőzöttnek nyilvánított utasok közül 21 japán, nyolc amerikai, öt-öt ausztrál és kanadai, illetve 1-1 Argentin és brit állampolgár van.

Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint három magyar is dolgozik a tengerjárón.

A Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le, miután kiderült, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött a Kínai Hupej tartományban súlyos járványt okozó vírussal.

Kato Kacunobu japán egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján leszögezte, mindent elkövetnek azért, hogy átfogó intézkedésekkel elejét vegyék a hajón a további fertőzéseknek.

Közben csütörtök éjfélig országszerte 31.161 fertőzöttet diagnosztizáltak a járvány kitörése óta, akiknek közel 71 százalékát jelentették Hupej tartományból, míg a szárazföldi Kína többi részén ugyaneddig 9049 fertőzöttről adtak hírt.

Péntekre virradóra országszerte 73 új halálesetet jelentettek az egy nappal korábbi adatokhoz képest, ezzel

636-ra emelkedett a halottak száma.

A gyógyultak száma 387-tel összesen 1540-re nőtt.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek