Elképesztő számot közöltek: Ennyi ápoló hiányzik a magyar egészségügyből

Stadionországból jelentjük.

Továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint nem kevesebb, mint

24-25 ezer (!) ápoló

hiányzik a magyar egészségügyi ellátás rendszeréből.

Míg Magyarországon ezer lakosra mindössze 6 ápoló jut, addig Németországban 12, Svájcban pedig 16.

A MESZK felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kellene tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését.

Hozzátette, hogy csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.

A MESZK elnöke szerint népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, emellett szükséges lenne az ösztöndíj nagymértékű emelése.

Valódi Hírek