Gyurcsány Ferenc: „A DK a legerősebb ellenzéki párt. Köszönöm, hogy velünk vagytok!”

„Mindazoknak, akik szemben állnak Orbán iszonyatos Európa-ellenes világával, a DK természetes választás” – fogalmaz a párt elnöke.

Közösségi oldalán összegezte az elmúlt évet a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt írja:

„Talán 2013-ban volt. Év eleji szokásos évértékelőt tartottam. Volt benne egy mondat, amire sokan felszisszentek.

Azt mondtam, nem lehet más célunk, mint hogy a magyar balközép legerősebb pártja legyünk, és majd közösen vezessük győzelemre az európai polgári ellenzék ügyét.

A kritikusok szerint, aki ilyen nagyot álmodik, az keserűen ébred.

2019 nem a keserű ébredés éve volt. Sőt!

Ma a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt.

Nem személyes bizonyítási vágy vezet bennünket. Csupán egy nyilvánvaló történelmi gondolat.

Magyarország helye Európában van. Bármilyen banális ez a megjegyzés, ma ennek politikai jelentősége van.

Mindazoknak, akik szemben állnak Orbán iszonyatos Európa-ellenes világával, a DK természetes választás.

Persze, halljuk azok hangját is, akik szerint 2010 előtt azt bizonyítottuk, hogy nem tudunk kormányozni.

Nekik azt mondjuk, a jó kormányzáshoz erős, egységes, tiszta fejű, és a korrupciót mélyen elítélő párt is kell.

A DK ilyen lett. Közösen tettük azzá. Veletek.

Köszönöm, hogy velünk vagytok ebben a küzdelemben. Az új cél, hogy a DK-val erős európai kormányt adjunk hazánknak.

Kérlek, segítsetek. Tegyük a dolgunkat. És a siker nem marad el.”

Talán 2013-ban volt. Év eleji szokásos évértékelőt tartottam. Volt benne egy mondat, amire sokan felszisszentek. Azt…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2019. december 27., péntek

.

Valódi Hírek