Kövér László szerint „tudatfoglaló háború” kezdődött, és csak remélni tudja, hogy vértelen marad

Veszedelmes rémekkel riogatott a bajszos házelnök.

Napjainkban egy „tudatfoglaló háború” kezdetét éljük, ezért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett, a „szellemi ellenállóképességét” is biztosítania kell, ez pedig csak akkor fenntartható, ha a magyar fiatalság hazafias nevelése is biztosított

– mondta Kövér László házelnök pénteken a hazafias és honvédelmi nevelésről rendezett konferencián az Országházban.

A házelnök úgy fogalmazott: száz évvel ezelőtt Európában egy véres területfoglaló háború zárult le, napjainkban pedig „egy tudatfoglaló háború” kezdetét éljük, és csak remélni tudjuk, hogy ez a küzdelem vértelen marad.

„Európa – annak kivétel nélkül minden állama és nemzete – jelenleg egy ilyen tudatmegszállás célpontja, minden európai ország a célkeresztjében van azon szupranacionális érdekcsoportoknak, amelyek elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy maguk alá gyűrjék a profitmaximalizálási törekvéseiknek a még korlátokat szabni tudó nemzetállamokat és ezek demokratikus döntéshozatali mechanizmusait”

– mondta.

A házelnök szerint ennek az újfajta hadviselésnek egyik célja, egyben egyik legsúlyosabb következménye, hogy elidegeníti a fiatalokat a családjuktól, a nemzetüktől, a szülőföldjüktől és végső soron önmaguktól, hogy – mint Kövér László hozzátette – „már szó szerint azt se tudják magukról, hogy fiúk- e vagy lányok”.

A másik cél – a házelnök értékelése szerint – az általános emberi értéktudat elsorvasztása, mert annak hiányában az emberek nem képesek az érdekeik felismerésére, és azok védelmére sem.

Kövér László úgy vélte: ezen célok eléréséhez például a „teljesen eltorzított gendertant” használják, amely aláaknázza a fiatalok nemi identitását.

Kijelentette: ami napjainkban az európai politikában, gazdaságban, kultúrában, oktatásban, demográfiában, családpolitikában vagy migrációs politikában történik az csak ennek az új harcmodornak, az Európával szemben alkalmazott tudatmegszállási kísérletnek a keretei között értelmezhető és érthető.

Kövér László ugyanakkor arra figyelmeztetett: Magyarországon és Közép-Európában sokan kiismerték már ezt a harcmodort, és egyre többen fogják felismerni mindezt Európa többi részén is.

(MTI)

Valódi Hírek