A KDNP adómentessé akarja tenni a vadászaton elejtett vad húsát

Benyújtották a törvénymódosítást, visszamenőleges hatállyal.

Adómentessé tenné a vadászaton elejtett vad húsát a KDNP – az erről szóló törvénymódosító javaslatot Vejkey Imre „kereszténydemokrata” képviselő nyújtotta be a Versenyképesebb Magyarországért programhoz.

Mint az mfor.hu írja: a törvénymódosítás indoklásában az áll, hogy a sertéspestis miatt szükségessé vált a vaddisznóállomány ritkítása.

Mivel ez hatóságilag előírt kötelezettség, a vadászok a vadkárok elhárítása révén alapvetően közfeladatot látnak el.

Azért, hogy a vadgazdálkodók költségeit enyhíteni lehessen, Vejkey Imre adómentessé tenné a vadászaton való részvételt, illetve az így megszerzett vadhús átadását.

Nem vonatkozna ugyanakkor a mentesség az utazásra, elszállásolásra, illetve az üzemanyagra vagy vadászati eszköz biztosítására.

Mivel a módosítás visszamenőleges lenne, ha elfogadják, a törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett adókötelezettségekre is vonatkozna.

Valódi Hírek