Törvényt módosítanak Orbánék, hogy még könnyebben lophassák el az uniós támogatásokat

Hadházy Ákos szúrta ki az elképesztő törvényjavaslatot.

Hadházy Ákos hívta fel rá a figyelmet csütörtökön a Facebook-oldalán, hogy egy olyan törvénymódosítást terjesztett be a kormány, amellyel – mint az ellenzéki képviselő fogalmaz -:

„Minden EU-s és hazai támogatást ki akarnak vonni a közbeszerzés alól, hogy a támogatott cégek vagy alapítványok úgy költsék el a pénzt, ahogy akarják, és a nyilvánosság még véletlenül se értesülhessen erről.”

Eddig ugyanis minden EU-s és kormányzati támogatásból finanszírozott beszerzést közbeszerzési eljárásban kellett lebonyolítani.

Emiatt az összes ilyen ügylet dokumentumai megjelentek a Közbeszerzési Értesítőben, ahonnan a tényfeltáró újságírók, aktivisták vagy ellenzéki politikusok ki tudták bányászni azokat.

A törvényjavaslat annyira elképesztő és józan ésszel nehezen indokolható, hogy alaposan el is rejtették azt.

Magában a módosító javaslatban csak annyi szerepel, hogy

„hatályát veszti a Kbtv. 5. § (3) bekezdése”

és a részletes szöveges indoklás is eltitkolja, hogy ez a változás milyen gyakorlati következményekkel jár.

Csak a Közbeszerzési Törvény ötödik paragrafusának fellapozása és értelmezése után derül ki, hogy mire is készülnek Orbánék.

Hadházy Ákos teljes posztját itt találod:

Közzétette: Hadházy Ákos – 2019. november 21., csütörtök

.

(via 444.hu)

Valódi Hírek