Az Origo és a Ripost nevű szennylapok főszerkesztőit is kihallgatja a rendőrség Donáth Anna megrágalmazása miatt

Fordult a kocka.

A Momentum közleménye szerint Ómolnár Miklóst, a Ripost főszerkesztőjét, valamint Gábor Lászlót, az Origo főszerkesztőjét is tanúként hallgatja ki a rendőrség Donáth Anna rágalmazási ügyével kapcsolatban.

Donáth feljelentése alapján a II. és III. kerületi bíróság is nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A közlemény szerint a bírósági végzés alapján a rendőrség feladata a következő:

  • A cikkek elkészítőinek, véglegezőinek (cikkírók és (felelős) szerkesztők), a nyilvánosságra hozataláról döntők kilétének, személyi adatainak és elérhetőségének megállapítása.
  • A fent megjelölt cikkekben közzétett olvasói levél elkészítőjének kilétének, személyi adatainak és elérhetőségének megállapítása.
  • Az elkövetők kiléte, személyes adatai, illetve elérhetősége megállapításának céljából szükséges Ómolnár Miklós, a ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjének, továbbá Gábor László, az origo.hu főszerkesztőjének tanúkénti kihallgatása is.

A Momentum politikusa a Facebook-oldalán is beszámolt a fejleményekről.

Donáth Anna azt üzeni:

„Meg fognak bűnhődni azért, hogy folyamatosan hazudnak, hogy bármikor használhatók arra, hogy megpróbálják tönkretenni azoknak az életét, akiket veszélyesnek gondolnak a kormányra nézve nézve.

A büntetőeljárást addig folytatjuk, amíg a bíróság nem mondja ki az igazat! Nem hagyom, hogy elkenjék a felelősségüket.

Nem hagyom, hogy egy névtelen „diáklány” olvasói levele mögé bújva, az „elmondottak” ellenőrzése nélkül hazudjanak tovább.

Nem csak sajtóetikai, hanem morális kérdés is: nem hagyjuk, hogy a hazugságokhoz felhasznált, amúgy nagyon komoly témát elbagatellizálják.”

KIHALLGATJÁK A RIPOST ÉS AZ ORIGO PROPAGANDALAPOK FŐSZERKESZTŐIT!Ómolnár Miklóst, a ripost.hu és a Ripost…

Közzétette: Donáth Anna – 2019. november 9., szombat

.

Valódi Hírek