Borkai mondjon le a polgármesterségről is – sürgeti Kósa Lajos

Nem nyugszanak a kedélyek a hűtlen, korrupt polgármester körül.

A HírTV Bayer show című műsorának vendége volt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

A vasárnap esti műsorban szóba kerültek a kampány során előkerült videók, amelyekről Kósa azt mondta: minden ilyen jellegű ügybe keveredett politikust újraválasztottak saját településükön, de ennek ellenére nem elfogadható az, ami a videókon szerepel, legyen szó Kispestről vagy Borkai Zsoltról.

A győri polgármester ügyéről Kósa úgy fogalmazott: Borkai bár kilépett a Fideszből,

„de ott Győrben is lesz még ennek szerintem konzekvenciája, mert az egy megfontolandó kérdés, hogy akarja-e egy polgármester olyan helyzetbe hozni a saját városát, amilyenbe most Győr került.

Szerintem ez nem helyes, tehát az a helyzet, hogy egy tisztességes választás egyenlő feltételekkel sokkal jobbat tenne Győrnek és neki is, mint bármilyen halogató magatartás.”

A hvg.hu-nak nyilatkozó fideszes képviselők egyébként azt mondták Borkairól, hogy a nevéhez tapadó kínos botrányok miatt nem tartják elképzelhetőnek, hogy kitöltse mandátumát, vagy akár fél évnél tovább a hivatalban maradjon.

A Borkai-család ormótlan rongyrázásáról szinte naponta kerülnek elő újabb információk:

  • Borkainé Havassy Myrtill nevére egy négyhektáros, teniszpályás, lovardás luxusbirtok került
  • Borkai Petra egy 40-45 millió forintos értékű, 2,5 szobás lakóparki lakást tulajdonol

Kapcsolódó cikkeink:

Hadházy Ákos: Borkai Zsolt lányának is leesett egy 2,5 szobás lakóparki lakás (+fotók)

.

Sosincs vége: 15 milliós luxusautóban fotózták Borkai Zsolt 21 éves fiát

.

Leesik az állad: Itt a drónvideó Borkainé Havassy Myrtill luxusbirtokáról

.

 

Valódi Hírek