Hivatalos: Hazudott Hont András, amikor „illegális adatbázisépítéssel” vádolta Pikó Andrásékat

A Fővárosi Választási Bizottság határozata szerint nem lehetett megállapítani jogsértést az ügyben.

Mint arról beszámoltunk: a múlt héten a fideszes szennysajtó, valamint az 1990-2007 között fideszes, jelenleg HVG-s Hont András illegális adatbázisépítéssel vádolta meg Pikó András kampánycsapatát.

.

A rágalmak után néhány nappal a rendőrség házkutatást rendelt el a VIII. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjének irodájában, két számítógépet is lefoglaltak.

Az észak-koreai tempójú megfélemlítő akció ellen közös tiltakozást tartott a demokratikus ellenzék pénteken a Pál utcai fiúk szobra előtt.

A Fővárosi Választási Bizottság most Pikóéknak adott igazat legfrissebb határozatában.

Korábban a nyolcadik kerületi választási iroda feljelentést tett személyes adattal való visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint bejelentést tettek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál személyes adatok megsértése ügyében.

Ám a Fidesz nem érte be ennyivel: kifogással fordultak a helyi választási bizottsághoz, melyben azt is kérték, állapítsák meg, hogy Pikóék megsértették a választási alapelveket, aminek a bizottság helyt is adott.

Pikóék ezen határozat ellen fellebbeztek a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB). Többek közt arra hivatkoztak, hogy az ügy elbírálása nem tartozik egyik választási bizottság hatáskörébe sem, ráadásul bizonyítékként csupán két olyan újságcikk állt rendelkezésre, melyben a jogsértés vonatkozásában a fideszes média is csak feltételes módban fogalmazott.

Az FVB döntésében az ellenzéki polgármesterjelöltnek adott igazat abban, hogy a választási jogsértés megállapításához „nem szolgálhat kellő alapul” csupán két feltételezéseken alapuló újságcikk.

A Fővárosi Választási Bizottság ebben a tekintetben a VIII. kerületi választási bizottság döntését megváltoztatta, és elutasította a kormánypártok által benyújtott kifogást.

(azonnali.hu nyomán)

 

Valódi Hírek